Ugrás a tartalomra

A víz levonulóban, az emberi tragédiák maradnak

Létrehozva
Sok nagyborosnyói árvízkárosultnak szó szerint semmije sem maradt, adományokkal segíthetünk.
Kép
Erdély árvíz
Ahol a víz az úr. Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Az eddigi áradás levonulása közben legtöbb helyen még mindig bokáig érő sárban gázolnak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai a székelyföldi Nagyborosnyón. A napok óta tartó és az aktuális helyzetre fókuszáló felmérések közben folyamatos az adományok – első körben tisztító eszközök és fertőtlenítőszerek – átadása, tudatta a segélyszervezet.

Az árvíz által elöntött házakban semmi használható nem maradt, az elázott bútorokat, tönkrement háztartási gépeket, párnákat, takarókat, a használhatatlanná vált gyógyszereket, személyes használati tárgyakat, de még a gyermekjátékokat is halmokba gyűjtik össze a nemrég akár méteres vízben állt ingatlanok elé, amiket markolókkal pakolnak föl a teherautókra. És mindenki abban bízik, hogy nem fog esni az eső egy ideig.

Kép
Erdély árvíz2

„Szívszorító a helyzet, megannyi egyéni tragédiával találkozunk. Sok olyan lakos van, akiknek a múltjukat egy pillanat alatt vitte el az ár, kisemmizve állnak a jelenben és elképzelésük sincs a jövőjükről” – mondta Révfalvi Dorottya, az Ökumenikus Segélyszervezet napok óta a helyszínen dolgozó székelyföldi segélyprogramjának vezetője. 
A szakember hozzátette: hatalmas összefogást tapasztalnak a településen, mindenki egy emberként segít a bajbajutottakon. Óriási küzdelem ez gyakorlati és lelki értelemben is, hiszen sokaknak egy ledolgozott élet után kell most a nulláról újrakezdeni. A koordinált segítségnyújtás a közeljövőre is gondolva végez felméréseket, mely azonban nagyban függ a 1353-as adományvonalon és a www.segelyszervezet.hu oldalon érkező adományok mértékétől.

András bácsival az ökumenikusok humanitárius csapata először a kárfelmérés során találkozott Nagyborosnyón. A kisnyugdíjast rettentően megviseli a helyzet. Ruháinak, cipőinek és bútorainak jó része is használhatatlan, az egészsége pedig már előtte sem szolgált fényesen. Noha elázott, a magát vízzel megszívó ágyát nem hajlandó kidobni – „azért valamin csak kell aludni” – mondja ő.

Kép
Erdély árvíz3

Az időközben beköszöntő melegfront azonban fertőzésveszélyt hordoz, így az ágytól is meg kell majd válnia. Arra a kérdésre, hogy mire lenne most leginkább szüksége, András bácsi mégis csak annyit felel: egészségre. Nehezen esik kimondania is, hogy ő már kevéssé tud dolgozni, három helyen van gyulladás a karjában. Az viszont bizonyos, hogy a nedves, dohos ágy vagy az elázott cipők és ruhák nem segítik abban, hogy megőrizze egészségét. A faluban sokan küzdenek hasonló kihívásokkal: van, aki az utcán alszik, néhányan több napja ugyanabban az öltözetben küzdenek a körülményekkel. Az Ökumenikus Segélyszervezet azon dolgozik, hogy az összefogás erejével nyújtson segítséget András bácsinak és a háromszéki árvíz többi károsultjának.

A székelyföldi árvízkárosultakat megsegítő összefogáshoz többféle módon lehet csatlakozni. A 1353-as adományvonalon hívásonként és sms-enként 500 forintot lehet felajánlani. Nagyobb összegű támogatással továbbra is a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával, vagy átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon “Székelyföld” megjelöléssel lehet segíteni.

Kép
Erdély árvíz4

Június 4-én, szerdán, a Nemzeti Összetartozás Napján, egész napos, élő tematikus műsorfolyammal jelentkezik a Duna, a Duna World és a Kossuth Rádió, ahol az Ökumenikus Segélyszervezet és számos ismert közéleti személy közreműködésével gyűjtenek adományokat a bajbajutottak megsegítésére.

Mint ismeretes, az Ökumenikus Segélyszervezet helyszínen tartózkodó humanitárius csapata az elmúlt napokban végig járta az árvíz által sújtott háromszéki települések érintett házait. A szükségfelmérések alapján százhúsz árvízkárosult család számára állítottak össze otthonaik fertőtlenítésére és alapvető tisztítására alkalmas egységcsomagokat, melyek kiosztása folyamatos. A karitatív szervezet emellett pénzügyi támogatást kíván nyújtani a parajdi sóbányában dolgozó mintegy százharminc főnek, illetve családjaiknak. A segítségnyújtás mértéke a részletes helyi felmérések, illetve az adománygyűjtés eredményeinek függvényében kerül meghatározásra.

Címkék

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.