Ugrás a tartalomra

Musk most pártot alapít – megtörné a kétpártrendszert

Létrehozva
„Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja a szabadságotokat” – írta a világ leggazdagabb embere.

Elon Musk az X-en jelentette be, hogy miután követői megszavazták, megalapítja az Amerikai Pártot, hogy megdöntse az amerikai politikát uraló kétpártrendszert.

Musk július 4-én, a Függetlenség napján tett közzé egy szavazást az X oldalán, amihez azt fűzte: „A függetlenség napja tökéletes alkalom, hogy megkérdezzem, akartok-e függetlenek lenni a két párti (egyesek szerint egypárti) rendszertől. Alapítsuk meg az Amerika Pártot?”

Szombaton pedig ismertette a szavazás eredményét, amely szerint kétszer annyian szavaztak az új párt alapítására, mint az ellen (a nagyjából 1,2 millió szavazó 65 százaléka szavazott igennel).

„Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja a szabadságotokat”

– írta Musk, miután kifejtette, hogy „ha arról van szó, hogy csődbe vigyék az országunkat a pazarlással és a lopással, akkor egy egypártrendszerben élünk, nem demokráciában”.

A teljes cikk a Telexen.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.