Ugrás a tartalomra

Parajd - Ismét látogatható a bányakatasztrófa miatt bezárt wellness-központ

Létrehozva
Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két hónapja bezárt wellness-központot.
Kép
Megnyitottak a Barlangfürdő külső medencéi
Képünk illusztráció. Fotó: Mocsári László

A fürdőkomplexum bezárását június 2-án rendelték el a hatóságok azt követően, hogy a parajdi sóbánya teljesen víz alá került, a vízbetörés környékéről kitelepítették a lakosságot és forgalomkorlátozást vezettek be - idézte fel az MTI. 

A rekreációs központ egy Facebook-bejegyzésben köszönetet mondott a parajdiaknak nyújtott támogatásért, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a bezárást szükségessé tevő körülmények megszűntek, ismét érkezhetnek vendégek nagy számban.

A Maszol.ro hírportál felidézte, hogy augusztus 13-án visszatérhettek lakásukba a kitelepítettek, és a hatóságok feloldották a forgalomkorlátozást is, egyedül a régi sóbánya fölötti beomlásokat, valamint a Korond-patak völgyében húzódó munkaterületet nem lehet megközelíteni.

Kép
parajdi_sobanya_elarasztasa_mti_veres-nandor.jpg
A katasztrófa idején a parajdi sóbánya. Fotó: MTI

A lap szerint a parajdi wellness-központ a sóbánya után a székelyföldi község legnagyobb számú látogatót vonzó létesítménye, amely ezer méteres mélységből származó, ma­gas ás­vány­koncentrációjú sós ter­málvízzel vár­ja a gyó­gyul­ni vá­gyó­kat. A Sószoros mellett elhelyezkedő, 1900 négyzetméteres, 7500 négyzetméteres zárt udvarral rendelkező Parajdi Wellness Központ iskolaszünet idején naponta 10 és 21 óra között tart nyitva.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel korábban, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ - foglalta össze az MTI. 

Ez is érdekelhet

Chuck Norris
Felfoghatatlan: Chuck Norris elvesztette az utolsó csatát
Világ
A hírt a családja közölte.
Kínai autómárka az F1-ben?
VilágSport
Az F1-gyel kacérkodik a legnagyobb kínai autógyártó.
A világ minden táján regisztráltak a levélben szavazásra
VilágBelföld
Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg mintegy 476 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
Világ
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.