Ugrás a tartalomra

Elfogták Charlie Kirk feltételezett gyilkosát

Létrehozva
Donald Trump jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal állíthatom, hogy őrizetbe vettük”.

Charlie Kirk feltételezett gyilkosát több mint 36 óra után kapták el a rendőrök. Donald Trump amerikai elnök szerint a feltételezett gyilkoshoz „valaki nagyon közel állt és feladta”.

A Fox News stúdiójában egészen pontosan úgy fogalmazott:

azt hallottam, hogy a gyanúsított őrizetbe került öt perccel azelőtt, hogy besétáltam ide.

Hozzátette, hogy a hatóságok jó munkát végeztek, mindenki összedolgozott, ez sikerre vezetett.

Beszélt arról is, hogy ő nem nézte meg a merényletről készült videókat, nem így szeretne Kirkre emlékezni, aki mintha csak a fia lett volna. A felvételekről viszont azt mondták neki, hogy szörnyűek.

Az elnök megerősítette, hogy a gyanúsított jelenleg a rendőrségen tartózkodik, ahol a hatóságok további vizsgálatokat folytatnak az ügyben.

Az FBI pénteken sajtótájékoztatón erősítette meg az elfogást. Spencer Cox, Utah kormányzója közölte, hogy a 22 éves Tyler Robinsont gyanúsítják, aki megpróbálta felvenni a kapcsolatot a család egyik barátjával, aki szólt a helyi seriffnek, hogy a férfi beismerte neki a bűncselekmény elkövetését. Cox szerint a gyanúsított családja azt vallotta, hogy a fiatal férfi egyre inkább belevonódott a politikába az elmúlt években.

Egyikük arról is beszámolt, hogy a merénylet napja előtt nem sokkal egy vacsora alkalmával Robinson megemlítette, hogy Kirk a Utah Valley Egyetemre érkezik, majd kifejtette, hogy miért nem szereti őt.

A kormányzó tájékoztatása szerint Robinson egy Dodge Challenger típusú autóval érkezett a merénylet helyszínére. Őrizetbe vételekor hasonló ruhában találtak rá, mint amilyet a róla közzétett felvételeken is viselt.

A gyanúsítotthoz köthető fegyverre távcső volt rögzítve. Valószínűsíthető, hogy egyedül cselekedett, nem voltak segítői.

(Telex.hu)

Ez is érdekelhet

Chuck Norris
Felfoghatatlan: Chuck Norris elvesztette az utolsó csatát
Világ
A hírt a családja közölte.
Kínai autómárka az F1-ben?
VilágSport
Az F1-gyel kacérkodik a legnagyobb kínai autógyártó.
A világ minden táján regisztráltak a levélben szavazásra
VilágBelföld
Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg mintegy 476 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
Világ
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.