Ugrás a tartalomra

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van (frissítve)

Létrehozva
Összeütközött két személyszállító vonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól. A szerencsétlenségnek csaknem száz sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos - jelentette a TASR hírügynökség a tűzoltókra és a mentőkre hivatkozva.

A szerelvények nem sokkal délelőtt tíz óra után ütköztek össze egy olyan pályaszakaszon, amely kétvágányúból egyvágányúvá szűkül - közölte a szlovák vasúti társaság (ZSSK), hozzátéve: a szerencsétlenség okát még nem tudják.

A mentőszolgálat diszpécserközpontjának közlése szerint a helyszínre a központi mentőszolgálat öt egysége, valamint egy mentőhelikopter is kiszállt, a sérültek állapotáról egyelőre többet nem lehet tudni.

Hárman beszorultak az egyik kocsirészbe

Matús Sutaj Estok belügyminiszter sajtótájékoztatót tartott az ügyben, és elmondta, hogy a sérülések túlnyomó többsége könnyebb, ketten válságos állapotban vannak, és három ember állapota egyelőre nem ismert pontosan, mert az ütközés következtében beszorultak egy kocsirészbe.

A belügyminiszter szerint - bár ez egyelőre nem biztos - a baleset nem rendszerhiba következménye, hanem azt valószínűleg emberi gondatlanság okozta.

Az egyik mozdonyvezető valószínűleg nem vette figyelembe a jelzéseket

 - mondta Estok a TASR szerint.

Ez is érdekelhet

Elhunyt Edith Eva Eger klinikai pszichológus, író, holokauszt-túlélő
Világ
Életének 98. évében, kedden elhunyt Edith Eva Eger, magyar származású amerikai klinikai szakpszichológus, a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) elismert kutatója, a holokauszt túlélője, író - közölte kiadója, az Open Books az MTI-vel.
Negyven éve történt a csernobili katasztrófa
Világ
1986. április 26-án a világ figyelme Csernobilra szegeződött, ahol egy félresikerült biztonsági kísérlet során felrobbant az atomerőmű egyik reaktora.
XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
VilágEgyház
Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét - jelentette ki XIV. Leó pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, amelyben a csernobili katasztrófa évfordulójáról is megemlékezett.
Új üzemanyag jelenhet meg a benzinkutakon
VilágGazdaság
Olcsóbb lehet, viszont az üzemanyag-fogyasztás megnőhet.