Ugrás a tartalomra

Több tízezren követték a pápát a keresztúton

Létrehozva
A hatóságok közlése szerint több mint 30 ezren vettek részt a római Colosseumnál a nagypéntek esti keresztúton, amelyen XIV. Leó pápa maga vitte a keresztet minden stáción.
Kép
XIV. Leó pápa

Az egyházfő végigjárta a keresztutat, amely a Colosseum belsejéből indult, áthaladt az amfiteátrum előtti téren, és az amfiteátrummal szemközti Palatinus-dombnál ért véget.

A Colosseum fényárban úszott, a via crucist követők tömege gyertyát tartott a kezében.

Ez volt az első alkalom, hogy a pápa maga vitte a keresztet az összes stáción. A korábbi egyházfők csak néhány állomáson vették kézbe a feszületet, XIV. Leó viszont végigjárta a több mint 1 órás keresztutat azzal a feszülettel, amely egykor II. János Pál pápa számára készült.

Az egyházfő mellett egy-egy gyertyavivő haladt, valamint Baldo Reina bíboros, a pápa római helynöke. Jelen volt Roberto Gualtieri római főpolgármester.

A keresztút végén a pápa Szent Ferenc egyik imáját, majd áldását mondta el. Az idei évre esik Szent Ferenc halálának 800. évfordulója; műveiből vett idézetek hangzottak el a keresztút állomásain is.

A hatóságok közlése szerint a Colosseumnál több mint 30 ezren követték a keresztutat, főként papok és nővérek, valamint turisták.

Rendkívüli volt a biztonsági készültség, hiszen a pápa a tömegen keresztül haladt végig.

Az embereket több ellenőrzési ponton egyenként engedték át: elkobozták a vizespalackokat, a kulacsokat és a mobiltelefonok külső akkumulátorait is.

Ez is érdekelhet

Április végéig befejezik a Barátság kőolajvezeték javítását
VilágBelföldGazdaság
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Berlinben Friedrich Merz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóját.
Kétnapos teherforgalmi blokád kezdődött Montenegró szerb és boszniai határátkelőin
Világ
A nemzetközi fuvarozók kétnapos blokádot kezdtek kedden a Montenegró és Szerbia, illetve a Montenegró és Bosznia-Hercegovina közötti határátkelőkön.
Lengyel elnök: Oroszország fenyegetést jelent a szabad világra
Világ
A katyni vérengzés áldozatai arra emlékeztetnek, hogy a demokráciát nem lehet megérteni Közép-Európa történelmi tapasztalata nélkül, amely szerint Oroszország fenyegetést jelent a szabad világra – jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök hétfőn Varsóban.
Ukrajna kész a nemzetiségek védelmében a legmagasabb normák alkalmazására
VilágBelföld
Ukrajna készen áll a legmagasabb európai normák alkalmazására a nemzeti kisebbségek védelmében, és nyitott a párbeszédre ebben a kérdésben is az új magyar kormánnyal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter hétfőn újságírók előtt, amit az MTI szemlézett.