Ugrás a tartalomra

Leminősítette Szlovákiát az S&P

Létrehozva
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.
Kép
tozsde_arfolyam_ill_standardandpours.jpg
Illusztráció. Forrás: Pixabay

Az S&P a szombat hajnalban Londonban bejelentett felülvizsgálat nyomán az eddigi „A plusz”-ról egy fokozattal a továbbra is elsőrendű befektetői osztályzatnak számító „A”-ra minősítette vissza a hosszú futamidejű külső és hazai szlovák államadósság-kötelezettségek osztályzatát.

Az új besorolás kilátása stabil.

A hitelminősítő a rövid lejáratú szlovák szuverén adósságállomány minősítését az eddigi „A-1” szinten megerősítette.

A döntéshez fűzött elemzésében az S&P közölte: várakozása szerint a szlovák hazai össztermék (GDP) az idén mindössze 0,5 százalékkal növekszik a tavaly mért 0,8 százalékos növekedés után. Ez meredeken rontott előrejelzés, a hitelminősítő ugyanis fél évvel ezelőtt még 1,3 százalékos idei gazdasági növekedést valószínűsített Szlovákiában.

A negatív korrekció indoklásában a cég kiemelte, hogy a továbbra is magas infláció és a költségvetési konszolidáció megterheli a hazai keresletet, ráadásul a külső kereslet is lanyha a geopolitikai bizonytalanságok miatt.

Az S&P Global Ratings várakozása szerint a szlovák gazdaság reálnövekedése 2027-től fokozatosan élénkül, és a 2027-2029-es időszakban éves átlagban eléri az 1,9 százalékot. Ennek hajtóerői között a hitelminősítő kiemeli a hazai és a külső kereslet várható fellendülését, valamint az autógyártás növekedését 2027 második felétől, amikor a Volvo megkezdi termelését Szlovákiában.

A cég hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ez a növekedési ütem is jelentősen elmarad a koronavírus-járvány előtti évtized átlagától.

Az S&P ebben a környezetben azzal számol, hogy a GDP-arányos szlovák államháztartási hiány az idén 4,7 százalékra emelkedik a tavaly mért 4,5 százalékról, és a 2027-2029-es időszakban éves átlagban eléri a 4,8 százalékot.

Mindezek alapján az S&P Global Ratings azt valószínűsíti, hogy a likvid eszközök kiszűrésével számolt GDP-arányos szlovák államadósságráta 2029-ig 62 százalékra emelkedik a 2024-ben mért 51 százalékról.

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.