Ugrás a tartalomra

Világ

Egyre több önkéntes segíti a vakvezető kutyák képzését
OktatásMiskolcVilág
Minden év negyedik szerdája a vakvezető kutyák világnapja. Idén ez a nap április 24-re esik. Ezen a napon ünnepeljük ezeket a csodálatos állatokat, akik nap, mint nap segítenek és szeretetet adnak látássérült gazdáiknak.
Rómában és a Vatikánban minden készen áll a magyar nemzeti zarándoklatra
Világ
A zarándoklat csúcspontja április 25-én lesz, amikor Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadja a magyarokat. Ezt követően a Szent Péter-bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatja be a zarándoklatot lezáró misét.
Legyen Miskolc a legélhetőbb magyar nagyváros
Világ
Kilencedik alkalommal rendezték meg a kétnapos Európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusát Mikolajkiban.
Várható időjárás - Borsodban eshet az eső
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénVilág
A HungaroMet Nonprofit Zrt. európai és hazai előrejelzése hétfő estig.
Iráni drón- és rakétatámadás - Ferenc pápa az erőszakhullám leállítását sürgette
MiskolcVilág
Álljon le minden olyan cselekvés, amely az erőszakhullámot táplálja, és ami azzal a veszéllyel jár, hogy a Közel-Keletet még nagyobb háborús konfliktus felé sodorja - hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Képgaléria
Mintha szeptember volna, úgy dübörög a CineFest
KultúraMiskolcVilág
A CineFest 20 éves történetének emlékeiből nyílt kiállítás a Művészetek Házában péntek délután. De számos kapcsolódó program is kísérte az eseményt. 
A magyar költészet napja a Parkinson-kór világnapja
EgészségVilág
Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség. Világnapját 1977 óta április 11-én tartják.
Ferenc pápa ismét békét sürgetett a világban
EgyházMiskolcVilág
Ferenc pápa húsvéthétfői Szent Péter téri beszédében azért imádkozott, hogy Krisztus békéje eljusson a Földnek azon pontjaira is, ahol háborútól, éhínségtől, elnyomástól szenvednek az emberek.
Megkéseltek Londonban egy iráni ellenzéki újságírót
Világ
Késes támadás ért Londonban egy iráni ellenzéki újságírót. Az ügy vizsgálatát a Scotland Yard terrorizmusellenes ügyosztályának parancsnoksága irányítja.
Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban
EgyházVilág
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelentette: az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
Kreml: elfogták a terroristákat
Világ
Tizenegy ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, köztük mind a négy terroristáéról, aki részt vett a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban - közölte szombaton a Kreml.
Több halottja van a Moszkva melletti terrortámadásnak
BűnügyMiskolcVilág
Halottjai és sebesültjei vannak egy koncertterem ellen pénteken este elkövetett támadásnak a Moszkva melletti Krasznogorszkban - jelentették hírügynökségek.
Szuperjachtot rendelt egy titokzatos magyar ügyfél
CelebhírekBelföldVilág
Néhány hónappal ezelőtt egy 73 méter hosszú szuperjachtra adott le megrendelést a Sanlorenzo nevű olasz cégnél egy titokzatos magyarországi ügyfél – írja egy megbízható üzleti forrásra hivatkozva a VSquare.
Zenében is két jó barát
KultúraMiskolcVilág
Csütörtök délután a lengyel-magyar barátság napja alkalmából tartottak koncerteket Miskolcon.
Krakkóban is megmutatkozott Miskolc
SzabadidőMiskolcKörnyezetVilág
Városunk turisztikai kínálata is bemutatkozott Lengyelország egyik rangos turizmusszakmai eseményén.
Véget ért az elnökválasztás Oroszországban
Világ
A szavazók 12 százaléka voksolt Putyin ellen az orosz állami média szerint.
Krasznahorkai László kapta a rangos spanyol Formentor nemzetközi irodalmi díjat
KultúraBelföldVilág
Krasznahorkai László nyerte el idén a rangos spanyol Formentor nemzetközi irodalmi díjat - közölte döntését a zsűri szombaton.
Földrengés rázta meg Montenegrót
HavariaVilág
Közepes, 5,4-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró és Bosznia-Hercegovina határvidékét - jelentette a montenegrói közszolgálati televízió az ország szeizmológiai intézetének az adataira hivatkozva.
Ismét nagyszabású nemzetközi projekt házigazdája lesz a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium
OktatásMiskolcGazdaságVilág
Miskolcon nyolc nemzet (litván, horvát, belga, olasz, francia, spanyol és magyar) tanulói találkoznak, és angol nyelven végzik majd a feladatokat. A téma az európai demokrácia lesz.
Járműveket áldott meg a római Colosseumnál Erdő Péter bíboros
EgyházVilág
Katonai és rendőrségi járművekre, Vatikán Állam autóira, valamint mentőautóra adott áldást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti prímás a római Colosseumnál vasárnap, az autóvezetők védőszentje, Szent Franciska ünnepe alkalmából.