Világ

Cseh rendőrség: több mint hatvan migráns egy magyar rendszámú teherkocsiban
Nyomozást indított a cseh rendőrség egy ismeretlen ellen, aki a hét végén a dél-morvaországi Brno közelében a D1-es autópálya Prága felé vezető oldalán elhagyta az általa vezetett magyar rendszámú teherkocsit és elmenekült a helyszínről - közölte vasárnap David Chaloupka regionális rendőrségi szóvivő.

Már csak a bolgár életszínvonal rosszabb a magyarnál az EU-ban
A GKI azt állapította meg, hogy a magyar életszínvonalnál már csak a bolgár rosszabb az Európai Unióban.

Az Ukrajnát megszálló oroszok védelmi minisztere szerint a lengyelek Ukrajna megszállására készülnek
Szergej Sojgu szerint minden jel erre mutat, hiszen Varsó fegyverkezésbe kezdett és ezer fős katonai kontingenst küldött a Fehéroroszországgal közös határára. A lengyelek szerint mindezt a határ védelme érdekében tették, mivel fokozódik a migrációs nyomás és az oroszok provokációjától is tartanak.

Már több mint egymilliárd dollárt hozott a Barbie a világ jegypénztárainál
Greta Gerwig Barbie-filmje csupán 17 nappal bemutatása után elérte az egymilliárd dolláros (355 milliárd forint) jegyárbevételt - idézte a BBC hírportálja a forgalmazó Warner Bros.-t.

Árvízveszély van Kelet-Szlovákiában
Sok helyütt árvízveszély keletkezett Szlovákia keleti régióiban a hétvégi heves esők miatt, a Magas Tátrában pedig ki is öntött több patak, ezért számos turistaösvény járhatatlanná vált - jelentették a szlovák hatóságok hétfőn.

Hernyóból pillangó, euro a forintból
A pénzügyi szakember szerint nem mindegy, hogyan készülünk a nyaralásra: odafigyeléssel nagyobb összegeket is megspórolhatunk a külföldi valuta váltásánál.

A szárazság miatt gyakoribbak az erdőtüzek
A rodoszi tüzet még az űrből is lehet látni a műholdfelvételek tanúsága szerint. De nem csak a mediterrán vidékeken jelentenek veszélyt a gyorsan terjedő lángok.

Last minute
Bájer Máté kollégánk jegyzete a nyaralást igyekszik összekötni a spórolással.

Döntős és olimpiai kvótás a férfi vízilabda-válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-11-re legyőzte a címvédő spanyol csapatot, ezzel bejutott a fukuokai vizes világbajnokság döntőjébe, egyúttal kvótát szerzett a jövő évi, párizsi olimpiára.

Erősödött a forint
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

A Miskolci Egyetem tartotta a lépést a Sevilla Egyetemmel
A miskolciak tisztesen helytálltak, de alulmaradtak a csoport legerősebb csapatával, a hispánokkal szemben.

Meghalt Sinéad O’Connor
Az ír énekesnő a Nothing Compares 2 U című dallal vált világszerte ismertté, a számot 1990-ben a Billboard Music Awards a világ első számú kislemezének választotta. O'Connor összesen 10 stúdió lemezt adott ki.

Rodoszi rémálomnyaralás: még 122 magyar van a lángoló szigete
Nem fizet a biztosító a Rodoszon ragadtaknak.

Győzelemmel kezdett a Miskolci Egyetem
A Würzburg Egyetem lesz a fiúk következő ellenfele Portugáliában, az Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnokságán.

Eddig Horvátország fölényesen nyeri a nyarat a magyaroknál
A képzeletbeli dobogóra még Olaszország és Görögország fért fel.

Görög erdőtüzek: öt mediterrán üdülőparadicsomban rendeltek el extrém tűzveszély állapotot
Már 266 tűzoltó dolgozik 16 gyalogsági csoporttal és 55 járművel, valamint 10 repülőgéppel és 5 helikopterrel Rodoszon, de Görögország más területein is erdőtüzek miatt riasztják a katasztrófavédőket.

Bekérették a varsói orosz nagykövetet Putyin pénteki kijelentése miatt
Vlagyimir Putyin az orosz Biztonsági Tanács pénteki ülésén Sztálin ajándékának nevezte azt, hogy a második világháború után Lengyelország németországi területek egy részét kapta.

Éremcsaták: a teremben nottinghami, a vízben magyar „söprés”
A miskolci Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokságának július 19-i, szerdai, utolsó versenynapja az érem-csatákról szólt. A tollaslabdázóknál az egyéni és páros finálék elsöprő nottinghami-sikert hoztak. A vízilabdások két utolsó derbijén négy magyar résztvevő közül a bronzot a Debreceni Egyetem csapata, az aranyat a Budapesti Gazdasági Egyetem együttese harcolta ki.

Nagy István: öt ország együtt lép fel az ukrán gabona ügyében
Elfogadhatatlan az Ukrajnával szomszédos uniós országok számára az ukrán gabonafélék uniós behozatali tilalmának feloldására vonatkozóan a szeptember 15-ig tartó határidő - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szerdán Varsóban.

Legyőzte Magyarország a horvát vízilabda-válogatottat
Parádés játékkal győzte le ellenfelét a magyar férfi vízilabda-válogatott a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában.