Ugrás a tartalomra

Úton átkelő teknősökre hívják fel a figyelmet a természetvédők

Létrehozva
Júliusig tart a mocsári teknősök tojásrakási időszaka, amikor megfelelő helyet keresnek ehhez maguknak. Figyeljünk rájuk, ha útnak indulunk!

A mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így főként ezek közelében lehet számítani rájuk. A májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában azonban a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is előfordulnak - figyelmeztetett közleményben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). 

Az autóval, kerékpárral közlekedők ebben az időszakban fokozottan figyeljenek az utakon áthaladó, vagy éppen ott napfürdőző állatokra, a teknősök mellett a kígyókra, gyíkokra, sünökre is - írta az egyesület. 

Kép
mocsári teknős tojás

Amennyiben valaki úton áthaladó teknőst lát, álljon meg, és segítse át az úttest túloldalára, figyelve arra, hogy abba az irányba vigye, amerre a teknős igyekezett. A felnőtt teknősöket semmiképpen ne vigyék vissza a vízhez - hangsúlyozták.

Előfordulhat, hogy a teknősök a kertekbe is betévednek, ahol az ott élő kutyák nehezíthetik meg a dolgukat. Ebben az esetben inkább a kutyákat zárjuk be arra az időre, amíg a teknős átkel a kerten - kérték. 

Kép
kicsi mocsári teknős
Ez a kis mocsári teknős nem régen bújt ki a tojásból

Ebben az időszakban nemcsak mocsári teknősökkel, hanem a hazánkban szintén előforduló és néhány esetben szaporodó idegenhonos teknősfajokkal is lehet találkozni. Ezekben az esetekben az a legjobb, ha eljuttatjuk őket a legközelebbi állatkertbe - ajánlották. 

A megfigyelésekkel kapcsolatos információkat és minden hüllővel és kétéltűvel kapcsolatos észlelést az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján, vagy okostelefon alkalmazáson keresztül várják a szakemberek - tudatták.

Kép
Kis aligátorteknős Both Zoltán vadállatbefogóval
Az aligátorteknősnek felnőve rendkívül veszélyes a harapása. Fotó: Both Zoltán vadállatbefogó Facebook

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.