Ugrás a tartalomra

Folytatta a bűnös tevékenységet a felsőzsolcai férfi

Létrehozva
A rendőrség már folytatott eljárást a férfi ellen. De nem állt le a díler.
Kép
Delta Program
A miskolci nyomozók ismételten őrizetbe vettek egy dílert a DELTA Program keretében. Forrás: police.hu

A Miskolci Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 49 éves felsőzsolcai férfival szemben. A díler október 1-jét megelőzően több esetben tiltott szert értékesített lakhelyén.

Folytatta a bűnös tevékenységét a díler

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt a férfivel szemben már folytatott eljárást, és a bíróság Felsőzsolca területén elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

A kényszerintézkedés ellenére a díler folytatta a bűnös tevékenységét.

A rendőrök ezért az elkövetőt elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, illetve ismételten kezdeményezték a letartóztatását is.

Veszélyesek az új pszichoaktív anyagok!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat. Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz!

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

A rendőrség kéri, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.