Ugrás a tartalomra

Kicsit szúrós és még egy pumát is elriaszt

Létrehozva
Újabb kölyökkel bővült a Miskolci Állatkert állománya.

Újabb lakó érkezett a miskolci állatkertbe, ahol már hetedik éve, folyamatos az utánpótlás a kúszósülöknél. A csapat idén is egy új kölyökkel bővült, ami Európa-szerte is ritkaságnak számít. A kontinensen összesen öt helyen született idén kúszósül. A most egyhónapos kölyök féléves kora után egy másik állatkertbe kerül.

A kifutót most négyen lakják. A szülők, és egy másik nőstény, valamint az egyhónapos kölyök, aki ha felnő, tüskéivel még egy pumát is képes lenne elrettenteni. A kölyöknek, amikor világra jön, meg vannak ezek a tüskéi, de természetesen akkor még jóval puhábbak, mint a felnőtteké. Pár nappal később már neki is eléggé kemények ahhoz, hogy megfelelő védelmet nyújtson az óvatlan ragadozók ellen.

Kép
Három állatkert is sorban áll érte.


A kúszósül, más néven urzon Észak-Amerika nagy részén őshonos. A Miskolci Állatkertben minden évben érkezik utánpótlás. "Ez egyrészt Magyarországon teljesen egyedülálló, hiszen máshol nem jött még világra kúszósül az országban - mondta Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője. - Európai szinten is ritkaságnak számít, hiszen az idei évben rajtunk kívül mindösszesen öt európai állatkertben született kölyök."


Az Észak-Amerikai kúszósülöknél héthónapos vemhesség után általában egy kölyök jön a világra. A most született kicsi apja 7 éve, anyja pedig tavaly érkezett Miskolcra. Észak-amerikai kúszósülöket 2013 óta mutatnak be Miskolcon, a most született kölyök várhatóan 10 hónapos koráig marad itt. Egyelőre három állatkert áll sorba érte, ezért érdemes minél hamarabb megnézni, amíg még itt vannak.

Kép

Ez is érdekelhet

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke
CelebhírekSportBelföld
„Szia Szofi! Üdv a családban.”
Latino rapper lép fel a Super Bowl félidejében
CelebhírekVilág
A világ legnézettebb sporteseményét jövő februárban rendezik meg Santa Clarában.
Ezt kihordtuk: 9 hónap után visszatér Bödőcs
CelebhírekBelföld
Vége az alkotói szabadságnak.
Nagy bejelentést tett Hosszú Katinka
CelebhírekSportBelföld
Az olimpiai bajnok úszó életében újabb mérföldkő következik.