Ugrás a tartalomra

Adománnyal segítik a GYEK kis betegeinek gyógyulását 

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. augusztus 30. kedd 16:17
A Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Rotary Club Miskolci Angyalok még májusban szerveztek jótékonysági koncertet, ennek bevételét ajánlották fel a központi kórháznak. 

Egy speciális lélegeztető készülékkel gazdagodik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Gyermekrehabilitációs Osztálya annak az adománynak köszönhetően, ami még egy májusi, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Rotary Club Miskolci Angyalok összefogásával megvalósult jótékonysági koncerten gyűlt össze.

Révész János, Szászné Pónuzs Krisztina és Lukács Edit. Fotók: Hováth Csongor

A felajánlás keddi ünnepélyes átadóján Révész János, az egészségügyi intézmény főigazgatója úgy fogalmazott, az intézmény vezetése számára kiemelt jelentőségű a Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) fejlesztése, a korszerűsítésre az elmúlt négy évben több mint egymilliárd forintot fordítottak. 

- A GYEK kiemelt jelentőséggel bír a kórház életében, egyrészt azért, mert gyermekek gyógyításáról van szó, másrészt, mert a Heim Pál Gyermekkórházat követően ez a második legnagyobb gyermekegészségügyi ellátó Magyarországon. Az utóbbi négy évben megközelítőleg másfél milliárd értéknyi beruházást végeztünk el eddig a GYEK-ben. Megújult az gyermek intenzív és a rehabilitációs részleg is, jelenleg pedig a gyermeksürgősségi beruházás zajlik, ami a sürgősségi osztály és a műtők felújítását jelenti. Erre a projektre 2.7 milliárd forintot fordíthatunk – mondta a főigazgató hozzátéve, ebbe a sorba jól illeszkednek azok az adományok, melyekkel szinte folyamatosan korszerűsíthetik a GYEK eszközállományát.
 
Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy a koncerttel segíthették a gyermekek gyógyítását. 

- A magyar klasszikus zene napján, május 30-án, a néhai Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester születésnapján hangversenyt tartanak a Művészetek Házában. Ő szintén sokat foglalkozott az adományozás kérdésével, sok adományt gyűjtött különböző célokra. Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét a GYEK-nek ajánlhattunk fel adományt, már csak azért is, mert az intézményhez mi is kapcsolódunk szakmailag. Az utóbbi években a járvány előtt, és amikor a járványhelyzet engedte akkor is igyekeztünk minél több programot elhozni az itt gyógyuló gyerekek számára. Mindig nagyon szívesen jövünk ide, bízunk benne, hogy később is lesz rá lehetőség – hangsúlyozta. 

A gyűjtést a Rotary Club Miskolci Angyalok segítették. Lukács Edit, a szervezet 2022-23-as elnöke az átadón úgy fogalmazott, bízik benne, hogy az együttműködés ezzel az akcióval nem ért véget, hiszen számukra is elsődleges, hogy segíthessék a beteg gyermekek gyógyulását.

További hírek

Olvasnivaló