Ugrás a tartalomra

Akkor és most: Erzsébet téri épületek

Létrehozva
Kép

A képeslap az Erzsébet tér sok meghatározó épülete közül kettőt ábrázol: a Miskolci Akadémiai Bizottságot és a Diószeghy-házat. Az Erzsébet tér 3. szám alatti épület 1896-ban eredetileg a Kereskedelmi és Iparkamarának épült, de 1945 után használta azt a megyei tanács, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, és a Herman Ottó Múzeum is. A Miskolci Akadémiai Bizottságnak 1979-es megalapítása óta székháza. Az Erzsébet tér 5. szám alatti Diószeghy-házat 1880 és 1890 között húzták fel egy korábbi, a tűzvész és az árvíz során megrongálódott épület alapjaira.

Kép

Az eredeti homlokzatot az 1930-as évekre átépítették, ezt követően máig ebben a formában őrizték meg. Belső tereit legutóbb 1989-ben alakították át. A képeslap bal szélén az ország első egész alakos Kossuth Lajos-szobra látszik, melyet 1898-ban avattak fel. Az előtérben a régi és az új képen is a Szinva-híd látható, az utóbbit 2010-ben építették, amikor az Erzsébet tér felújításának részeként kinyitották a nyolcvanas években lefedett patakot.

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Juhász Ákos fotója)
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.
Határtalan napok - Kean
Kezdődik a Határtalan Napok: ezekkel az előadásokkal várnak a miskolci színházban
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Három napon át határok nélkül találkozik a kultúra Miskolcon. Kezdődik a Határtalan Napok elnevezésű fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.