Ugrás a tartalomra

Ami összeköt – beszélgetéseken idézik fel a Népkert múltját

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. augusztus 05. szerda 20:07
Új tematikus műsor indul hamarosan a Miskolc Televízióban. A 140 éves Népkert történetéből elevenítenek fel érdekes, rendhagyó és szórakoztató momentumokat Fedor Vilmos és vendégei.

Miskolc neves és érdekes embereit látja majd vendégül a most pénteken induló Népkerti múltidéző sorozat a Vigadóban. Kik voltak, akik a Népkertből „indultak” és világhírűek lettek? Miért nevezzük a Vigadót a miskolci vendéglátás ékszerdobozának? Miért lett a múlt század elején a Népkert Ámor kertje? Hogyan lehetett egy külföldi utász százados Miskolc díszpolgára? Nos, mindezekre a kérdésekre is választ kap, aki augusztus 7-én este ellátogat a Vigadó kerthelyiségébe, vagy – ahogy száz évvel ezelőtt hívták – a Verandára egy múltidéző beszélgetésre. A program 6 órakor kezdődik.

Teniszpályák a Népkertben

– Régóta kutatom a város múltját, de egészen más aspektusból, mint a történészek, muzeológusok – mondja Fedor Vilmos, a miskolci legendák kutatója és írója. – Úgy szeretném Miskolcot bemutatni, mint egy életteret, amibe beleszülettem. A hétköznapokról szóló, de érdekes történetek, az innen indult, híressé vált emberek sorsának megismerése reményeim szerint segít tisztázni mindenkiben, mennyire szoros kapcsolat fűzi szülővárosához.

A programot szervező Népkerti Vigadó és Fedor Vilmos 6 részt tervez a múltidéző sorozatban, ami egészen őszig kitart. Egy-egy beszélgetés egy órás lesz, 3-3 vendéggel – sportolókkal, köztük salakmotor-versenyzővel, színésznővel, történészekkel, régésszel, de találkozhatunk egy olyan személlyel is, aki divatbemutatókat szervezett anno a Vigadóban.

A választható estebéd menüt a magyar vendéglátás egyik legnagyobb alakja állította össze több mint száz évvel ezelőtt. Hogy ki volt ő, az is kiderül. És persze zene is lesz.

A beszélgetéseket a Miskolc Televízió rögzíti és műsorára tűzi, így visszanézhetjük majd azokat.

A szervezők felhívják a résztvevők figyelmét, hogy a pontos kezdés érdekében helyüket 17:30 és 17:45 között foglalják el. A vendéglátás a beszélgetés egész időtartama alatt folyamatos.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!