Ugrás a tartalomra

Aprítékból szobameleg: folytatódott az Erőművek Éjszakája

Létrehozva
Az ovis csoport után felnőttek, családok érkeztek a Bioenergy-Miskolc Kft. fűtőművébe.
Kép

Egy év kihagyás után rendezték meg az Erőművek Éjszakáját. Miskolcon három helyszín – a Bioenergy-Miskolc Kft., az MVM MIFŰ Miskolci Fűtőerőmű Kft. és a Kuala Kft. (Pannergy projekt) – nyílt meg a látogatók előtt, akik így betekintést nyerhettek a város energiagazdálkodásába.

Délelőtt ovis csoportok látogattak a  Bioenergy-Miskolc Kft. fűtőművébe, délután pedig felnőttek és családok érkeztek ugyanerre a helyszínre.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Bernáthné Barczi Judit, a MIHŐ koordinációs és kommunikációs főmunkatársa elmondta, a programnak – amit egyébként 35 helyszínen szerveztek meg országszerte – az a célja, hogy a környezetvédelem és a megújuló energiaforrások fontosságára hívja fel a figyelmet.

– A három miskolci helyszínen a földgáz alapú hőtermelést, a geotermikusenergia-szolgáltatást és a faaprítékos tüzelést ismerhetik meg a látogatók. Az utóbbi módon működik a Bioenergy-Miskolc Kft. fűtőműve, ahol most is vagyunk: ez látja el a Kenderföld és a Dorottya utca hőkörzeteket.

Sok érdeklődő jelentkezett a nyílt napra. A Bioenergy telephelyének délutáni bejárására mintegy százan regisztráltak. 

– Nagyon örülök, hogy az utca emberének is megnyílnak az erőművek – mondta Nagy Bálint, az egyik résztvevő. –Mivel szakmabeli vagyok, érdekelt, hogy egy biomassza tüzelésű fútőmű mire képes. Elhoztam a páromat is, hiszen neki nincs lehetősége a hétköznapok során betekinteni az erőművek munkájába.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.