Ugrás a tartalomra

Autós blokád a miskolci belvárosban a Szolidaritás napján

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. január 30. hétfő 17:06
Január 31-ére hirdették meg a Szolidaritás napját a pedagógus szakszervezetek, Miskolcon autós blokáddal hívják fel a figyelmet a magyar közoktatás tarthatatlan helyzetére.
Szűcs Tamás egy októberi, miskolci demonstráción. | Fotó: Horváth Csongor

Január 23-ától hét napig országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), akikhez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is csatlakozott. Az ország több pontján beszüntették a munkát, a PDSZ adatai szerint volt olyan nap, amikor a magyar közoktatásban dolgozó tanárok 5-10 százaléka sztrájkolt.

A szervezet országos választmányának tagja, a miskolci demonstrációk egyik legaktívabb mozgatórugója, Szűcs Tamás lapunk érdeklődésére azt mondta, a keddi Szolidaritás napján többszöröse lesz a tiltakozók száma.

- A diákokkal, a szülőkkel kiszélesedett a mozgalmunk, ugyanakkor látni kell: sok más ágazatnak is gondja van. A tiltakozók köre úgy szélesedhet, ha egymás iránt szolidárisak vagyunk - mutatott rá.

Ez tetten érhető most abban is, hogy ezúttal már a szakképzésben dolgozó oktatók is csatlakoznak a sztrájkhoz.

A január 31-ei időpont kiválasztása egyébként nem random módon történt: a nagyobb tüntetéshullámot hozó 2016 után, éppen egy évvel ezelőtt hirdettek újra országos sztrájkot a pedagógus-szakszervezetek, akkor még figyelmeztető jelleggel. A sztrájkhullámot azonban komoly retorziók követték: nem elég, hogy gyakorlatilag kiüresítették a sztrájkjogot a szakszervezetek szerint, de a polgári engedetlenség útjára lépő tanárok közül többeket ki is rúgtak - vagy éppen felmentettek pozíciójából, mint történt az a Miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesével, Dezsőfi Györggyel.

Szolidaritási blokád

A Szolidaritás napjára egy figyelemfelkeltő akcióval is készülnek a szakszervezetek, összefogva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Akciószövetséggel, a Tanítanék Mozgalommal, a Civil Bázissal, valamint a tavaly decemberben élőlánccal és belvárosi demonstrációval jelentkező ADOM Diákmozgalommal. Utóbbi szervezet szóvivője és helyi koordinátora lapunknak úgy fogalmazott: a blokáddal szolidaritásukat fejezik ki az összes olyan ágazattal, amely nehézségekkel küzd.

- Közben pedig azt látjuk, hogy a közoktatás állapota továbbra is romlik - fogalmazott Merucza Tibor Alex. - A döntéshozók azonban még mindig nem realizálják a probléma súlyosságát, nem tesznek ellene semmit, követeléseinket semmibe veszik. Ami még felháborítóbb, hogy már a jogállamiság látszatát sem kívánják fenntartani, semmibe veszik a jogbiztonságot. Ez minden szempontból felháborító, ezért is érezzük kötelességünknek, feladatunknak a közös kiállást - húzta alá.

Diákok tüntetnek a Hősök terén decemberben. | Fotó: Mocsári László

Szűcs Tamás ezt úgy fogalmazta meg, hogy nyitnak más területek felé is, hiszen azt látják, hogy "az egész humán szféra el van hanyagolva".

- A mostani demonstrációval talán még inkább fókuszba kerül az ügyünk, hiszen a forgalmas belvárosi szakaszon rengetegen találkozhatnak majd a feliratainkkal, üzeneteinkkel - mondta.

A kocsisoruk kedd délután fél 2-re "fejlődik" fel az Ady Endre és a Szeles utca kereszteződésében, a Szentpéteri kapu felé, a Miskolc Plázánál. A 10-15 autó a külső sávot foglalja el egészen délután 5 óráig kaptak erre engedélyt a rendőrségtől.

A blokád ideje alatt a diákok - a zebrákon át közlekedve - a szolidaritás molinóját fogják feltartani, hogy ezzel is minél több embert érjen el az üzenetük.

Az eseményről bővebben IDE kattintva tájékozódhat.

Felügyelet és programok

Ahogy arról korábban beszámoltunk, alternatív tanórákkal és az idő hasznos eltöltésével segíti a diákokat a miskolci önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt., valamint tagvállalatai, illetve a helyi kulturális intézmények egy része a pedagógussztrájk miatt az iskolától távolmaradó diákokat. Nem maradnak tehát felügyelet és programok nélkül a diákok.

Veres Pál polgármestert levélben kereste meg a pedagógussztrájk kapcsán - segítséget kérve - a Függetlenek SZIVE, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Akciószövetség és a Padtársak civil közösség. A városvezető kezdeményezésére, erre reagálva állították össze az önkormányzat intézményei és cégei a diákok számára elérhető programokat.

További hírek

Olvasnivaló