Ugrás a tartalomra

Hétfőn részt vett a polgári engedetlenségben, most felmentették a Herman igazgatóhelyettesét

Létrehozva
A tankerület igazgatója azzal indokolta a felmentést, hogy Dezsőfi György vezető pozíciója miatt nem vehetett volna részt a hétfői polgári engedetlenségben.
Kép
Fotók: Mocsári László

Mint arról lapunk is beszámolt hétfőn, egy napig polgári engedetlenséget hirdetett a miskolci Herman Ottó Gimnázium közel negyven tanára. Azért folyamodtak ehhez az eszközhöz, mert a pedagógusok szerint "az oktatásirányítás hosszú ideje nem hallja meg a pedagógustársadalom jelzéseit, nem ismeri fel, hogy Magyarországon oktatási válság van, és mert nem maradt más eszköz a kezünkben".

A hétfői eseményeket követően pénteken már arról írt a Telex, hogy a tankerület felmentette a Herman igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt, a szóbeli indoklás szerint élére állt a polgári engedetlenségnek, holott ezt vezető pozíciója miatt nem tehette volna meg.

Dezsőfi György azt mondta a Telexnek, hogy a tankerület igazgatója személyesen adott át neki egy határozatot, amiben az szerepelt, hogy hétfőtől visszavonják az igazgatóhelyettesi megbízását. Indoklás azonban nem volt a levélben, csak annyi, hogy azt három munkanapon belül írásban kérheti. Ezt Dezsőfi már meg is tette.

Dezsőfi szerint ugyanis ő nem állt élére a tiltakozásnak, csak részt vett benne. Azért is lepte meg a döntés, mert az előző félévben is csatlakozott a polgári engedetlenséghez, akkor meg is kérdezte erről az iskola igazgatóját, aki azt mondta: mindenkinek egyéni döntése, hogy részt vesz-e a munkabeszüntetésben.

10 éve az iskola igazgatóhelyettese egyébként Dezsőfi, szerinte a menesztése nem áll arányban az elkövetett vétséggel. Ennek ellenére az iskolában szeretne maradni, mint matematika-fizika tanár, mert szeretik a gyerekek, a kollégái. Azt mondta, mindenkit váratlanul ért a döntés és most emiatt több dolgot újra kell tervezni az iskolában.

Kép

Pilz Olivér, a gimnázium tanára azt mondta, petíciót fognak aláírni, hogy helyezzék hatályon kívül az elmarasztaló határozatot, és jogi segítségért is fordulnak.

Mint mesélte, a hétfői akciójuk után kimentek hozzájuk a tankerülettől, és összehívták azokat, akik részt vettek a polgári engedetlenségben. Mindenkinek kiosztottak egy levelet - ez volt az a levél, amiben a tankerület kirúgással fenyegeti a polgári engedetlenségben résztvevő tanárokat. Emellett felszólítja őket, hogy tartózkodjanak a hasonló magatartástól a jövőben. Ezt a tankerületek azzal indokolták, hogy a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését.

A Miskolci Tankerületi Központ írásban szokott válaszolni, a Telex ki is küldte a kérdéseket, de egyelőre nem kaptak választ.

Kép

Ismert, a Tanítanék Mozgalom éppen egy héttel ezelőtt javasolt gördülő polgári engedetlenséget. Ez azt jelenti, hogy minden héten másik napon ne vegyék fel a munkát a pedagógusok. A tanárok a polgári engedetlenséggel munkakörülményeik javítását, egy jobb, szabadabb, demokratikusabb oktatási rendszert szeretnének kiharcolni. Ezen a héten több iskolából csatlakoztak tanárok a munkabeszüntetéshez.

Korábban Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár levélben jelezte a pedagógus-szakszervezeteknek, hogy a polgári engedetlenséget erkölcsileg aggályosnak tartja, és a csatlakozó tanárok rossz példát mutatnak a diákoknak.

Ez is érdekelhet

Kétszer mondott nemet a honosításra, magyar és miskolci akart maradni
MiskolcSport
A hazai és nemzetközi országúti kerékpársport történetében a 79 éves Géra Imre neve ma is fogalomnak számít. A Miskolci VSC színeiben olimpikon volt Mexikóban, majd 4 évvel később Münchenben a hatodik helyen végzett csapatot erősítette. Géra Imre az idei ünnepi közgyűlésen Miskolc város sportjáért díjban részesült.
Csillagparty a Nemzetközi Űrállomás mindennapjairól
MiskolcKörnyezet
"400 kilométeres magasságban, 27 ezer kilométer per órás sebesség mellett élek és dolgozom. Kutatóűrhajós vagyok." Ehhez hasonló érdekességeket hallhatnak az érdeklődők Óvári László előadásán a következő Csillagpartyn pénteken.
Folytatódik az Avason az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk kedd reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.