Ugrás a tartalomra

Az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét

Létrehozva
Deák Dániel politológus szerint az Európai Néppárt elveszti erőteljes szerepét, mert eltávolodott az eredeti kereszténydemokrata értékektől, és inkább balliberális pártokkal működik együtt.
Kép
Az Európai Néppárt tanácskozásának résztvevői az EU csúcstalálkozója előtt Salzburgban 2018. szeptember 19-én.

A szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, a néppártnak a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon lesz az utolsó esélye arra, hogy ezt elkerülje.

A bevándorláspárti álláspontot képviselők elhibázott politikát folytatnak, ezeknek a pártoknak az adott országokban is meggyengült a támogatottsága - vélekedett, hozzátéve, a kérdés az, hogy az Európai Néppárt felismeri-e, hogy hibás úton jár.

Szerinte eközben a Fidesz az elmúlt időszakban a legsikeresebb párt a néppárton belül, és a mandátumbecslések is azt mutatják, hogy a Fidesz fogja elérni a legerősebb eredményt az EP-választásokon.

Ezáltal a választások után nemcsak az Európai Parlamentben változnak meg az erőviszonyok, hanem a néppártban is. A magyar álláspontot osztó politikai erőknek lesz több mandátuma, akik pedig támadják, vissza fognak szorulni - mondta.

Hozzátette, a Fidesz súlya meg fog nőni, így jobban tudja majd érvényesíteni akaratát.

Kitért arra is, a Fidesznek komoly politikai győzelem, hogy sikerült elkerülnie a néppártból való kizárást. Az elmúlt hetek vitája is a Fidesznek kedvezett, mert egyértelművé vált, hogy a bevándorláspárti politikusok az európai állampolgárok akaratával szemben politizálnak - közölte Deák Dániel.

Ez is érdekelhet

"Miskolcon nem nyithat újra a cementgyár"
MiskolcGazdaságKörnyezet
Polgármesterként minden törvényes eszközzel fel fogok lépni azért, hogy ne nyíthasson újra a cementgyár. Ebből nem engedek - jelentette ki a közösségi oldalára írt bejegyzésében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Több ezer miskolcit ért el az italoskarton-kampány első szakasza
MiskolcKörnyezet
Sikeresen lezárult az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) és a MiReHu Nonprofit Kft. együttműködésében megvalósuló miskolci szemléletformáló kampány első szakasza.
Nem csak az eső miatt árasztotta el víz a Búza teret (frissítve!)
Miskolc
Csőtörés történt a forgalmas útszakaszon csütörtök délután.
Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Avasi útfelújítás – van, ahol már a második sávot is újraaszfaltozták
Miskolc
Nagy volt a mozgás csütörtökön az Avasi Gimnázium környékén, dolgoznak a munkagépek, új aszfaltréteget kap a forgalmas útszakasz. A Mendikás dűlő tetején rendészek tájékoztatják az autósokat.