Ugrás a tartalomra

Az Év Vállalkozóit is díjazták a Prima Gálán

Létrehozva
A szombat este rendezett gálán nem csak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prima Díjat adták át, de megyénk legsikeresebb vállalkozóit is elismerték.
Preview Image
Fotók: Mocsári László képgalériái

Mint arról korábban beszámoltunk, Mancs bronzszobrán és gyémánttal kirakott aranykitűzőjén túl hárman kapták meg az egymillió forinttal járó PRIMA Díjat, egyvalaki pedig közönségdíjban részesült szombat este a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szervezetének gálaestjén a Miskolci Nemzeti Színházban.

Preview Image

Magyar ismeretterjesztés és média kategóriában Hajnal József, magyar sport kategóriában a Factory Aréna, magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium nyerte idén a Prima Díjat, míg a közönségdíjas a magyar sport kategóriájában jelölt Fazekas Miklósné lett.

Preview Image

A VOSZ helyi szervezetének elnöksége ezúttal is kiválasztotta az év vállalkozóit. Ennek értelmében az Év vállalkozója kategóriában az Év épületgépészeti kereskedelmi vállalkozása a Körmöczy Zsuzsa ügyvezető által irányított BRS Klima és Gázcentrum Kft.

Kép

A Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év vállalkozói kategóriában az Év erdészeti vállalkozása Horváth Jenő egyéni vállalkozó, az Év állattenyésztő vállalkozása Kocsis István egyéni vállalkozó, az Év építőipari vállalkozása a Machlik András által vezetett Panta Rhei Építőipari Kft., míg az Év műanyagipari vállalkozása a Gergely Gábor által vezetett Policell Kft. lett.

Ez is érdekelhet

Orbán Viktor bejelentette: jön a korhatár nélküli lakásvásárlási hitel
GazdaságBelföld
Kedvező kamatú, hitelt jelentett be a miniszterelnök, ami a fiatalok számára segíti az első lakáshoz jutást. Mutatjuk a részleteket!
Szeptembertől bekeményít a NAV
Gazdaság
Bizonyos hibatípusokkal szemben szeptember 15-től szigorúbban lép fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A jogász válaszol: Élettársi kapcsolatból származó gyermek elhelyezése
Gazdaság
Öt év együttélés után költöztek szét az élettársak, akiknek egy gyermeke született. Az a kérdést intézték dr. Strassburger Gyula ügyvédnek, hogy kinél helyezhető el a gyermek.
Jövő hét hétfőig még beadhatóak a járulékbevallások
Gazdaság
Szankciómentesen benyújtható a májusra vonatkozó járulékbevallás június 16-ig – ha a gazdálkodó a foglalkoztatottjára munkaerőpiacra lépők utáni adókedvezményét érvényesítene.