Ugrás a tartalomra

Baseballütővel és baltával támadtak az éj leple alatt

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. szeptember 20. kedd 20:03
Az ítéleti tényállás szerint az I. rendű vádlott egy korábbi sérelem miatt akart elégtételt venni az egyik sértetten, ezért társaival együtt még 2020. november 20-án éjfél körül felfegyverkezve megjelentek a sértettek Rózsás dűlőben lévő háznál.

Az ingatlanban három személy – két férfi és egy nő – tartózkodott. A támadók az akaratuk ellenére, erőszakkal mentek be a házba, ahol az I. rendű vádlott az egyik férfi sértettet (haragosát) egy baseball ütővel, illetve ököllel többször fejen ütötte és ordítva fenyegetőzött. A II. rendű vádlott egy balta fokával ütött a sértett férfi fejére, miközben halálosan megfenyegette.

A III. és IV. rendű vádlottak a cselekmény során a házban tartózkodtak és jelenlétükkel támogatták társaikat. A másik két sértett az erőfölénytől tartva nem mert a férfi védelmére kelni, azonban az erősen vérző fejsérüléseket látva segítséget hívtak. A férfinak nyolc napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek.

A bíróság társtettesként elkövetett magánlaksértés minősített esete miatt valamennyi terheltet, míg az I. és II. rendű vádlottat mint társtettest, a III. és IV. rendű vádlottat pedig mint bűnsegédet testi sértés bűntette miatt ítélte el 4 év, 4 év 9 hónap, 3 év 8 hónap, illetve 2 év szabadságvesztésre. A bíróság a II. rendű vádlottat kizárta a feltételes szabadság kedvezményből, míg a IV. rendű vádlott büntetésének végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet nem jogerős.

(Címlapkép: Illusztráció. Fotó: Horváth Csongor)

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!