Ugrás a tartalomra

Bükki Kör: A Barlangfürdő újjáépítése alatt is vár mindenkit  Miskolc sokszínű turisztikai kínálata

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. szeptember 09. hétfő 13:55
A szakmai szervezet szerint a fürdőben történt tűzeset mindenkit, így a turizmusban dolgozókat is sokkolta, ám Miskolc minden évszakban tartogat élményeket a látogatóknak. Szerintük, ha turisztikai vállalkozók összefognak, nem kell attól tartani, hogy jelentős vendégforgalom csökkenés lesz a városban.

Fotó: horváth Csongor

A Barlangfürdő újjáépítése alatt is hívja, várja a vendégeket Miskolc sokszínű turisztikai kínálata magas színvonalú szolgáltatásokkal, egyedi, kiváló ár-érték arányú programlehetőségekkel – írja az ismert és elismert fürdőkomplexum tetejének leégése és átmeneti bezárása miatt kialakult helyzetre reagálva közleményében a Bükki Kör, melyet vasárnap juttattak el a minap.hu szerkesztőségéhez.

Ahogyan fogalmaznak, a Barlangfürdő leégése a Miskolc turizmusért dolgozókat is sokkolta, hiszen a fürdő nemcsak a város egyik legvonzóbb attrakciója, hanem számos szakember munkahelye is, nem utolsó sorban pedig egy természeti érték egyedi ökoszisztémával.

– Ugyan a fürdő jelentős vendégkört vonzott Magyarországról és a környező országokból is, azonban szerencsére nem ez az egyedüli, ami miatt érdemes Miskolcra látogatni, így a turisztikai vállalkozók összefogásával nem kell attól tartani, hogy jelentős vendégforgalom-csökkenés lesz a városban  – szögezik le.

Lüktető belváros

Közleményükben leszögezik: „Miskolc Magyarország legfantasztikusabb helye, ahová minden évszakban érdemes ellátogatni”.

Fotó: Horváth Csongor

– Miközben a belváros szívében, az Avason egyre több borturisztikai program várja az oda érkezőket, a felújított kilátó pedig csodás panorámát kínál, a belvárosban a modern, interaktív, több órás programot kínáló Pannon-tenger Múzeum, a miskolci színészet történetét felölelő, az ország egyik legszívhezszólóbb kiállításával rendelkező színészmúzeum és a különleges tárlatokat kínáló Miskolci Galéria várja a látogatókat. Esténként Magyarország első kőszínháza, a több mint 200 éves Miskolci Nemzeti Színház kápráztatja el a közönséget, aki pedig gasztronómiai programra vágyik, a Bükki Kör tagjainál biztos, hogy helyi alapanyagokra építő, egyedi és magas minőségű gasztronómiai kínálatot talál. Már csak ezért is érdemes Miskolcra látogatni. És még nem beszéltünk a néhány éve átadott miskolctapolcai Ellipsum élményfürdőről, amely további élményeket kínál kicsiknek és idősebbeknek egyaránt – sorolják.

Csodálatos Lillafüred

Kitérnek aztán az állatkertre, és a szintén Miskolc részét képező Lillafüredre is, ami sokak szerint Magyarország legromantikusabb, legszebb helye.

„Akik ezt mondják, nem tévednek. A Palotaszálló, a mellette lévő Függőkert és a Hámori-tó önmagában is több napos program tud lenni – ha pedig felfedezzük a Szent István cseppkőbarlangot, az Anna mésztufa barlangot, amely Európán belül is ritka látványt nyújt, valamint a Szeleta ősember-barlangot, máris nem elég még egy hosszú hétvége sem. Érdemes felkapaszkodni a Zsófia-kilátóhoz, illetve kipróbálni a lillafüredi libegőt is. Aki pedig meg szeretne ismerkedni a Palotaszállóval, érdemes a szálloda által kínált lehetőségek valamelyikét is igénybe venni (például vezetett túra, okostelefonos házfelfedezés). A térség vaskultúrája a Kohászati Múzeumban, valamint a kisvasúttal megközelíthető Őskohónál ismerhető meg, a Pele-lakban pedig azt is megtudhatjuk, hogyan töltötte az idejét Herman Ottó, amikor épp Lillafüredre vonult el dolgozni, pihenni” – áll a közleményben.

Az erdő (is) finom

Miskolc az elmúlt időszakban többszörösen bizonyította, hogy az erdő finom – folytatják. A Bükk ölelésében lévő településen most már többféle program is várja azokat, akik szeretnék megismerni ezt a páratlan gasztronómiai kínálatot – a Szeleta-park Látogatóközpont és a Palotaszálló által kínált kisvonatos ehető erdő túrák mellett a Bükki kör tagjai által kínált ehető erdő vacsorák is egyedi, különleges programot kínálnak a Miskolcra látogatóknak.

Fotó: Bózsó Gyula

Az Avas mellett lenyűgöző pinceprogramokat is kínál a város. Miskolctapolcáról akár gyalogtúra keretében is érdemes ellátogatni például a Görömbölyi Pincesorra, ahol nemcsak jó borok, hanem egy egyedülálló, sokszor a középkort idéző egyedi látványt nyújtó földalatti világ is várja a látogatókat.

Aktív pihenés

Miskolc azok számára is ideális, akik szeretnék felfedezni a környéket. A Bükki Csillagda, az Edelényi Kastélysziget, a világörökségi Tokaj-Hegyalja és a szintén világörökségi Aggteleki cseppkőbarlang is csak egy karnyújtásnyira van a várostól, ami tovább színesíti a programok körét.

– A Bükki Kör tagjai bíznak abban, hogy széleskörű összefogással, minőségi szolgáltatásokkal a Miskolcra érkező vendégek a Barlangfürdő újjáépítésének időszakában sem éreznek majd hiányt, ha Miskolcra látogatnak - egyben mindenben támogatják Miskolc önkormányzatát abban, hogy minél hamarabb új, még magasabb színvonalú szolgáltatásokkal nyithasson újra a Barlangfürdő – zárul a közlemény.

Fotó: Horváth Csongor

Ahogyan arról korábban a minap.hu is beszámolt, a Miskolctapolcai Barlangfürdő gyógyászati részlegében péntek este keletkezett tűz, mely során az Aquaterápia és a Barlangfürdő tetőszerkezetének is leégett egy tetemes része. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős, azok pontos felmérésén jelenleg is dolgoznak. Szombaton délelőtt Veres Pál Miskolc polgármestere és Tóth-Szántai József hamarosan hivatalba lépő polgármester közösen tettek ígéretet arra, hogy a Barlangfürdőt újjáépítik. Ehhez kormányzati segítséget is remélnek és bíznak a város és a térség összefogásában is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!