Ugrás a tartalomra

A demencia problémájának megoldását most házhoz viszik a szakemberek

Nagy-Hankó Krisztina
Utoljára módosítva
2024. február 27. kedd 16:33
Csodaszerük nincs, de rendszerbe tudják foglalni azokat a hatékony módszereket, lehetőségeket, amelyek hazánkban is elérhetőek.

„Ne feledd! nap” címmel országos programsorozatot indít márciusban Kázár Ágnes miskolci háziorvos. Március 22-én, Miskolcon lesz az első. A mobil demencia szűrésen mindenki tesztelheti a memóriáját és interaktív módon ismerheti meg a Feledhetetetlen Alapítvány munkáját. 

Az országjáráshoz egy Alzheimer Autót kapott a szervezet miskolci vállalkozóknak köszönhetően, akik támogatásra érdemesnek találták az alapítvány munkáját – mondta Kázár Ágnes. A mobil demencia szűrés ötlete évekkel ezelőtt megfogalmazódott, de ameddig az édesanyjáról otthon gondoskodtak – aki már egy éve otthonban él -, addig nem volt idő ezzel foglalkozni. Kezdetben a gondoskodás átadása után keletkezett űrt töltötte ki azzal, hogy elővette a régi ötletet, majd teljesen tudatosan több érintett tettre kész civil társával hozzá láttak a megvalósításhoz – hangsúlyozta a doktornő. A kampány célja kettős: korai diagnózis és az otthon demenciával élőt gondozó családok segítése. Erre jött létre a „Ne feledd! nap” egészség és gondozást támogató programja. Mindenkinek szól, aki aggódik a memóriája miatt, aki gyanakszik, hogy valami „baj” van, aki már tudja, hogy demenciával él, vagy aki demenciával élővel él és gondoskodik róla. 

A demencia tüneteket okozó betegségek közül sok, azok 70 százaléka nem gyógyítható mai tudásunk szerint – hangsúlyozta. A tudás és tapasztalat sem ér semmit, ha azt nem adjuk át, ezért indult el az alapítvány „Tegyük közüggyé a demencát!” kampánya. Illetve a „Nem vagy egyedül! Támogatói Kör” megalapítása, ahova bárki jelentkezhet és tudásával, illetve tagdíjával is hozzájárulhat az ügyhöz. A támogató körön belül létrejött egy minősített tagság, a memóriakövetek csoportja, ők és a hozzájuk kapcsolódók lesznek, akik tudásukat és tapasztalatukat felhasználva beülnek az Alzheimer Autóba, hogy segítséget adjanak. 

A szív- érrendszeri betegségekre alapvizsgálatokat végeznek, mindenki tesztelheti a memóriáját, a magas rizikó csoportba tartozók részt vehetnek demencia szűrésen. A „Ne feledd! nap” másik programja a gondoskodást támogató, interaktív gondozói bemutató, ahol lehet beteget forgatni az ágyban, lepedőt cserélni fekvőbeteg alatt és még sok minden mást. Igyekszenek megmutatni azt is, hogy mivel és hogyan óvhatjuk memóriánkat, mit tehetünk agyunk megőrzésért. 

Minden településre el kell menni és elvinni a demenciával kapcsolatos tudást, ismeretet, mert mindenhol egyedül érzik magukat az érintettek. Minden helyszínen az országban igyekeznek a helyi szakemberekkel együtt dolgozni – jegyezte meg az orvos. A jövőre még inkább igaz lesz, hogy a demenciával élők nyolcvan százaléka otthon fog élni. Jó esetben gondoskodó családban, rosszabb esetben egyedül. A demencia tehát közügy, mert a boltban, a postán, a buszon, vagyis mindenhol együtt vagyunk az érintett idősekkel. Segítenünk kell őket, ahogy tesszük ezt gyermekeinkkel. 

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött a részvétel. Regisztrálni a +36 46 532-502 telefonszámon lehet, hétfőtől-csütörtökig 9 és 15 óra között. Felajánlás esetén a +36 20 411 8989 telefonszámon, illetve a feledhetetlen@feledhetetlen.com e-mail címen is elérhetőek a szakemberek.
 

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!