Ugrás a tartalomra

Egy miskolci diszpécser és a kisfiú: életet mentett a felkészültség

Miskolc TV/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 05. péntek 16:05
Egy hatéves kisfiú anyukáját mentette meg azzal, hogy hívta a 112-es segélyhívó számot. A Balatonszabadiból érkező hívást egy miskolci operátor fogadta, aki felkészültségének köszönhetően megoldotta a helyzetet. Alig több mint negyed óra múlva már a mentők látták el az asszonyt.
Fotó: Mocsári László

- Jó napot kívánok, 112. Miben segíthetek? - így indul minden hívás a 112-es segélyhívó-központban. Így kezdődött az a beszélgetés is, amit június 26-án egy hatéves fiú indított Balatonszabadiból. Hívása a miskolci központba futott be.

 - A reggeli, délelőtti órákban érkezett egy bejelentésünk. Egy kisfiú telefonált, hogy az édesanyja rosszul van. Nem tud kommunikálni, rosszul érzi magát. Az operátorunk nagy nehezen kiderítette, hogy hol lakik. Az utcát és a házszámot is – nyilatkozta Huszti Tamás, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Ügyeleti Főosztályának osztályvezető-helyettese.

Az operátor felkészültségének, és a kisfiú rátermettségének köszönhetően végül kiderült az utca neve és a házszám is. A központ dolgozója folyamatosan beszélgetett a gyerekkel.

 A június végi hívás után tizennyolc perccel már a helyszínen voltak a rendőrök, majd a mentők is megérkeztek és az anyukát a kórházba szállították.

 - Ez a kisfiú fel volt készülve erre a helyzetre. Tudta, hogy milyen számot kell hívni. Tudta, hogy válaszolni kell az operátorok kérdéseire, ezt meg is tette. Nyilván azokra a kérdésekre, amikre tudott válaszolni. Nem volt házszám. Ezért azt nem tudta megmondani, de a települést és az utcát igen, így kis segítséggel odataláltak a készenléti szervek egységei a helyszínre. Az operátorok is fel vannak készítve erre a szituációra. Tudják, mit kell kérdezni – mondja Huszti Tamás.

Az országban két 112-es központ üzemel. Az egyik Miskolcon. A diszpécserek képzéseken vesznek részt, hogy az ilyen és ehhez hasonló problémákat minél gyorsabban oldhassák meg. A felkészültség viszont nem csak a hívóközpontban dolgozók számára fontos. A kisfiú hozzáállása és példája is mutatja, hogy a gyerekeknek is felkészültnek kell lenniük. Az ORFK ennek érdekében kampányokat is indít. Iskolákban készítik fel a fiatalokat, hogy mit kell tenni, ha baj történik.

Programok