Ugrás a tartalomra

Elhunyt az egyik legjobb miskolci gitáros, Bakondi Csaba

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 15. péntek 23:52
Rövid, súlyos betegség után 55 éves korában január 13-án elhunyt Bakondi Csaba a legendás Kabinet Rt. gitárosa.
bakondi csaba
fotó: Mocsári László

A tavalyi Kocsonyafesztiválon állt utoljára színpadra a zene mellett más művészetek felé is kacsintgató Bakondi Csaba. A Kabinet Rt. hatalmas bulit csapott akkor. A Miskolc Televízió Promenád című kulturális magazinműsorának stábja ez alkalomból beszélgetett a ’81-ben alapított együttes tagjaival.

 „1983-ban csatlakoztam a zenekarhoz, kornak megfelelő, garázs, nyári konyha feelingben, csehszlovák és mindenféle egyéb szocialista hangszereken kezdtük. Érdekessége ennek, hogy most is játszunk olyan számokat, amik akkor már megvoltak” – fogalmazott a zenész. Tavaly márciustól a koronavírus miatt már nem lehetett zenei rendezvényeket tartani. A Kabinet Rt. és Bakondi Csaba sem állt színpadra a korlátozások miatt.

bakondi csaba


A ska zenét játszó Kabinet Rt. minden dala közel állt a szívéhez, de mégis voltak kedvencei. A legnagyobb kedvenc a Lipót bácsi című szerzemény volt.

- Nagyon szeretem a viszonylag egyszerű és a gyors számokat, ahol tényleg meg lehet mozdítani a közönséget. Például a Ne nézz rám, vagy a Szaladunk szintén műsorban volt, nagy kedvencem még a Tánya, London lánya című dal – nyilatkozta.

A zene mellett a fotózás volt a gitáros másik nagy szerelme. Több évtizeden át dolgozott fotósként, de sokoldalúságát bizonyítja, hogy dobermannok tenyésztésével is foglalkozott. Könyvet is írt a témában A dobermannvilág képekben címmel.

Bakondi Csaba rövid, de súlyos betegséget követően életének 55. évében, január 13-án hunyt el. Két gyermek édesapja volt. 

További hírek

Olvasnivaló