Elismerés a Mento-nak és a MIKOM-nak a Vöröskereszttől
– Azokat az önkénteseket illetve tagjainkat, munkatársainkat ismerjük el, akik az elmúlt évben, hosszú évek során olyan kiemelkedő munkát végeztek, ami a Vöröskeresztes tevékenységbe illő, valamilyen módon hozzájárult embertársaik életének könnyebbé tételéhez – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója az ünnepségen.
– Biatorbágyon két nagyon fontos díjat is átadott a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége. Az egyik az év médiatámogatója, ezt a MIKOM Nonprofit Kft kapja. Az elmúlt években közöttünk mondhatjuk, hogy stratégiai partnerség alakult ki, ez indokolja ezt a neves elismerést – nyilatkozta Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének igazgatója.
A díjat Kovács Viktor ügyvezető vette át. Az elismerést olyan médium kaphatja, amely segíti a civilszervezet munkáját, kiemelkedő nyilvánosságot biztosít számára, illetve rendszeresen foglalkozik a Vöröskereszt sokakat segítő tevékenységével, programjaival.
Tavaly szeptemberben az Elsősegélynyújtás Világnapján Miskolc adott otthont az Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjének. 300 fiatal érkezett, hogy számot adjon elméleti és gyakorlati ismereteikről. Az év támogatója elismerésben részesül a Mento Környezetkultúra Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. Az Elsősegélynyújtó versenyt a Mento Környezetkultúra Kft. anyagilag támogatta, ezért a Vöröskereszt világnapi ünnepségén ők is elismerést vehetett át.
– Mi nyitott szívvel fogadunk mindenféle olyan kezdeményezést, mely valamilyen módon segítő szándékkal lép fel akár emberek, akár állatok, akár a környezetvédelem szempontjából. Azt gondolom, hogy jó együttműködést tudtunk kialakítani a Vöröskereszttel, nagyon színvonalas rendezvényt sikerült megvalósítaniuk Miskolcon, ami mellé mi szívesen álltunk oda – mondta Hercsik Dávid, a Mento Környezetkultúra Kft. igazgatóhelyettese.
Május 8. a Vöröskereszt Világnapja, az alapító, Henri Dunant születésnapja, május 16-a pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulásának évfordulója. Idén több mint 250 közösség, önkéntes, tag, támogató, munkatárs kapott elismerést.