Ugrás a tartalomra

Elismerték a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkáját

Létrehozva
2030-ig hosszabbították meg az Ipolytarnóci Ősmaradványok Európa Diplomáját

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok 1995-ben vált az összeurópai természeti örökség részévé. Európa Diplomájának esedékes felülvizsgálata után az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága most hozott döntést: 2030-ig meghosszabbították a diploma érvényességét.

Kép
Fotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Az Európa Diplomát azon európai jelentőségű védett területek érdemelhetik ki, melyek kiemelkedő tudományos, természeti, kulturális vagy esztétikai értékekkel bírnak és egyben megfelelő oltalom alatt állva kezelésük példaértékű.

Ezt a kitüntető címet 2000-ben és 2005-ben újabb 5-5 évre, 2010-ben pedig, a terület példás kezeléséért, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkájának elismeréseként 2020. szeptember 11-ig meghosszabbították. A soron következő, időszerű felülvizsgálatra az Európa Tanács Maurice Hoffmann belga ökológus professzort jelölte ki, a helyszíni ellenőrzésre még tavaly nyáron került sor, de a terepszemle után is további dokumentációkat kellett eljuttatni a neves külföldi szakértőnek. Az ellenőrzés jelentése ez év tavaszán került leadásra a nemzetközi szakértő bizottság felé. A koronavírusos járványveszély miatt a bizottság 2020. március 19-én video-konferencián hallgatta meg az ellenőrt, majd a benyújtott dokumentációt átvizsgálva, vita nélkül hozta meg felterjesztési javaslatát az Európa Tanács őszi miniszteri üléséhez.

Az ajánlásokat megfogalmazva az Ipolytarnóci Ősmaradványok Európa Diplomáját újabb 10 évre, 2030. szeptember 11-ig javasolták meghosszabbításra, melyet a Miniszterek Bizottsága 2020. szeptember 23-i ülésén, 12 szakmai ajánlás megfogalmazásával jóvá is hagyott. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Miocén Parkja méltán világhírű, most is várja látogatóit, az Ősvilági Pompeji feltáró kutatása és földtani örökségének állagmegóvása a nemzetközi rangnak megfelelő színvonalon, napjainkban is folytatódik.

A bemutatóhely november 22-ig keddtől-vasárnapig várja a látogatókat. Aki azonban inkább a téli időszakot választaná, péntek, szombat és vasárnap is meglátogathatja a Miocén Parkot. Tematikus túrák is várják az érdeklődőket, a programokról és a nyitva tartásról érdemes indulás előtt a honlapon ( www.osmaradvanyok.hu) tájékozódni.

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.