Ugrás a tartalomra

Elődöntőbe jutott Nagy Nándor szimfonikus hangszerelése a DAL 2024 versenyében

Létrehozva
Nagy Nándor miskolci zeneszerző Kocsis Tibor és Vígh Arnold dalához készített szimfonikus zenekari hangszerelést. A szombat esti show-ban elsőként, negyvennyolc ponttal Kocsis Tibor jutott tovább.
Kép
Fotó: magánarchívum

Az Egy életen át című dal zenéjét és szövegét Kocsis Tibor énekes és Vígh Arnold írta. Dobos, gitáros, billentyűs hangszeres változatát, a keverést és a mastert Vígh Arnold zenei producer, zeneszerző, hangszerelő és hangmérnök készítette el.

Mint megírtuk a lírai balladának tekinthető dal szimfonikus hangszerelését Nagy Nándor, a Miskolci Nemzeti Színház korrepetítora és zeneszerzője szerezte, amelyhez egy kéziratos partítúrát is készített.

A szombat esti élő show-ban 10 dal mutatkozott be, amelyek közül 5 folytathatja a versenyt. Idén újdonság, hogy a produkciókat az élő show alatt SMS-ben pontozhatják a nézők, akik a zsűrivel közösen döntenek a négy továbbjutóról, míg az ötödikről kizárólag a zsűri határoz.

Kép
A Dal 2024 televíziós show-műsor első válogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. február 10-én. MTI/Balogh Zoltán

Február 10-én, elsőként, 48 ponttal, Kocsis Tibor, az Egy életen át című produkciójával jutott tovább, aki már nem először állt a Dal színpadán.

A műsorban a dalok szövegét, zenéjét és a kettő kapcsolatát nézi a zsűri. A dalverseny második válogatója jövő szombaton lesz.

Ez is érdekelhet

Stand-up előadást és ingyenes filmvetítést tartanak a Szinva teraszon
KultúraMiskolc
Miskolc lesz a Paramount nyári mozi turnéjának második állomása július 8-án .
felejdthetetlen koncertélmény a jótékonyság jegyében
„Könnyek a vízben” - jótékonysági koncert Székelyföldért a Puskás Szoborparkban
KultúraVilág
A székelyföldi árvizek károsultjaiért tartott koncerten az Edda Művek is zenélni fog.
Egy húsbavágó kötet: Zsidók egy arab országban
KultúraMiskolc
A szerző az MCC eseményén beszélt a mai izraeli-iráni háborúról, amely szerinte újabb zsidóellenességhez, illetve egy nagyobb migrációshullám elindításához is vezethet.
A miskolci színész, akire vadásznak a díjak
KultúraMiskolc
A nagybányán tartott nemzetközi színházi fesztiválon Harsányi Attila átvette az Atelier Kiválósági Díjat, amit most első ízben adtak oda magyarországi színésznek.