Ugrás a tartalomra

Esélyautó segíti a MESZEGYI munkáját

Létrehozva
Újabb országos jótékonysági kezdeményezéshez csatlakozott Miskolc, a város esélyautóját pénteken adták át.

Kép
Miskolcnak is van már esélyautója. | Fotó: Juhász Ákos

Miskolc is csatlakozott a fogyatékossággal élő emberek mindennapjait megkönnyítő Esélyautó-programhoz. A jövőben a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) működését segítő SEAT Leon kombit pénteken délben adták át a Szent István téren.

– Az Esélyautó Magyarország Kft. azzal a céllal alakult meg, hogy az öt legnagyobb, fogyatékos embereket tömörítő érdekvédelmi szervezettel közösen támogatást nyújtson – a mozgás-, hallás- és látássérült emberek, valamint autista és értelmi fogyatékos személyek – hétköznapjaiban – mondta az átadót és a támogatási szerződés aláírását megelőzően a karitatív vállalkozás ügyvezetője. Eleki József azt mondta, a koronavírus-világjárvány még nehezebb helyzetbe hozta a fogyatékkal élőket, illetve az őket ellátó nonprofit szervezeteket, hiszen ők intézték ellátottjaik mindennapos bevásárlását, esetlegesen a gyógyszerek beszerzését.

Az első esélyautót tavaly nyáron Szombathelyen adták át, de a program segítségével jutott már fogyatékkal élőket segítő gépkocsi például Kecskemétre és Nyíregyházára is.

Kép
Eleki József (jobbra) és Veres Pál

– Miután az első esélyautók már kifogástalanul teljesítik feladatukat, Miskolc is szívesen csatlakozott az országos kezdeményezéshez – ezt már Miskolc polgármestere jelentette ki az eseményen. Veres Pál hangsúlyozta, a MESZEGYI munkatársai, a városi intézményhálózat, valamint a miskolci rendészet az elmúlt hosszú és nehéz hónapokban kemény munkát végzett annak érdekében, hogy minden rászorulót el tudjanak látni. Hozzátette, az autónak természetesen a világjárvány tombolása után is lesz helye Miskolcon, segíteni fogja a városi szociális intézményhálózat mindennapi működését.

A gépjárművet a SEAT márka vezérképviselete, a Porsche Hungaria ajánlotta fel, és a helyi SEAT márkakereskedő, a Miskolc Autó készítette fel. Emellett egy évvel ezelőtt csatlakozott az Esélyautó programjához a Mercarius Flottakezelő Kft. is, ami azóta aktívan támogatja a közös munkát, és hozzájárul a mozgássérült emberek mobilitásának biztosításához.

Eleki József hozzátette: a szervezet a jövőben még több márkakereskedéssel és településsel szeretne együttműködni, hogy minél több érintettnek, vagyis fogyatékossággal élőnek tudjon segíteni.

Kép

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Kistelepüléseken élő diákok és mentoraik találkoztak az egyetem Tanévnyitó élménynapján
MiskolcOktatás
Először találkozhattak egyetemista mentoraikkal a Miskolc környéki kistelepüléseken élő 7-8. osztályos diákok, a Tanítsunk Magyarországért! program tanévnyitó élménynapján.