Ugrás a tartalomra

A GYEK-ben kezdett a Mikulás

Létrehozva
Csak egy pár órás koratéli havazás kellett, hogy a Velkey László Gyermekegészségyügyi Központ Gyermekrehabilitációs Osztályának tornaterme egy meghitt délutánnak adjon helyet.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség és katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira. A GYERE Gyermekrehabilitációs Alapítvány ehhez kapcsolódóan minden évben ünnepséget rendez.

A Gyermekrehabilitációs Osztály – az országban elsőként – 1982-ben kezdte meg a fogyatékossággal élő illetve a krónikus betegségben szenvedő gyermekek komplex rehabilitációját. Az ország egész területéről fogadnak betegeket, sőt, külföldi gyermekek gyógykezelését is vállalják.

Kép

A rendezvényen Hauser Péter, a központ intézetvezető főorvosa, majd Varga Andrea alpolgármester is köszöntötte a megjelenteket. Zahuczky Katalin osztályvezető főorvos ezt követően gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját.

– A mi feladatunk az, hogy gondoskodjunk róluk, és segítsünk azoknak a funkcióknak a pótlásában, melyek az ő életükből kiesnek – osztotta meg gondolatait stábunknak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. Révész János úgy értékelte, hogy a Gyermekrehabilitációs Osztály orvosai, gyógytornászai, gyógypedagógusai, pszichológusai és pszichiáterei mindent elkövetnek azért, hogy a kicsik mentális és fizikai egészsége minél inkább megközelítse ép társaikét. Hozzátette: komoly közösségformáló erőt tapasztal a gyerekek, a szülők és a rendezvényen is fellépő közszereplők között.

Kép

A GYERE Gyermekrehabilitációs Alapítvány 1991-től segíti az osztály munkáját, szervezi a fogyatékossággal élő gyermekek szabadidős tevékenységeit, nyári táboroztatását, innovatív rehabilitációs eszközök beszerzését, valamint az osztályok folyamatos komfortosítását, de támogatja a dolgozók továbbképzéseit is.

Kép

A péntek délelőtti program a Mikulás-kupa úszóversennyel rajtolt. Míg délután meglepetések sora vette kezdetét: kábítószer-kereső és terápiás kutyák is érkeztek. Később a gondozott csemeték is bemutatkozhattak. A Télapó fogadása előtt a gyermekek szüleikkel és gondozóikkal az Edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola Művészeti Iskolájának műsorát is megtekinthették. 

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.