Ugrás a tartalomra

Három pénzhamisítót fogtak el Budapesten

Létrehozva
Elfogtak három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis húszezer forintos és száz eurós bankjegyeket hoztak forgalomba. 
Kép
Fotók: police.hu

Azt írták, hogy a nyomozást még tavaly májusban indították, miután több helyszínről hamis 20 ezer forintos bankjegyekről érkeztek bejelentések.
A gyanú szerint egy 29 éves férfi tavaly áprilistól hamis 20 ezer forintos bankjegyeket készített abból a célból, hogy azokat forgalomba hozza.
A beváltásban egy 30 éves férfi is segítette a hamisítót, aki a hamis pénzzel főként budapesti üzletekben, kisebb értékben például dohányterméket, pékárut vásárolt. Az ebből származó bevételeket elosztották; összesen 237 hamis bankó került így a pénzpiacra - tették hozzá.

A hamisító a rendőrségi közlemény szerint nem állt meg a magyar pénz hamisításánál, legalább negyven 100 euróst is gyártott, amelyet egy másik ismerősének adott át tovább értékesítésre.
    
A nyomozók január 11-én három budapesti helyszínen tartottak kutatást, a bizonyítékokat lefoglalták, és mindhárom gyanúsítottat elfogták. Pénzhamisítás gyanújával hallgatták ki őket, a hamisítót és első társát őrizetbe vették, a bíróság döntése alapján mindketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, míg harmadik társuk szabadlábon védekezhet. A rendőrség jelezte azt is, hogy az eljárás során a nyomozók a bűncselekményben részt vevő további személyeket is felkutatja - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon. (MTI)

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.