Ugrás a tartalomra

Hatékony az együttműködés a kábítószerek ellen

Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. december 04. hétfő 16:16
Hangzott el a miskolci Kábítószerügyi Egyeztető Fórum évzáró ülésén, ahol értékelték az elvégzett munkát és kijelölték a következő év főbb cselekvési irányait.
Fotó: Osztie Tibor

„A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum záróeseményén áttekintjük azt a munkát, amelyet ebben az évben elvégeztünk, meghallgatjuk a résztvevő szervezetek, intézmények beszámolóit, illetve készült egy tanulmány, amelynek az eredményeit megbeszéli a fórum tagsága. Ez az alkalom azonban nem csak a visszatekintésé, hanem elkezdjük a felkészülést a 2024-es évre is” – mondta el a fórum megnyitóján Varga Andrea Miskolc alpolgármestere. 

Hangsúlyozta, a fórumon előkészítik azt a cselekvési tervet is, amely mentén a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagszervezetei koordináltan dolgoznak majd együtt a következő évben. Ezek a tagok olyan intézmények és szervezetek a városban – civilek, önkormányzati- és államigazgatási szervezetek -, amelyek a szenvedélybetegek ellátásában részt vesznek és valamilyen módon kapcsolódni tudnak a kábítószer-prevencióhoz is, hiszen a megelőzés az egyik legfontosabb célkitűzésük. 

„Ez egy olyan szintű egyeztető fórum, ahol a bejövő információkat egymással megosztva, közösen átgondolva tudjuk áttekinteni azokat a feladatokat, stratégiai és cselekvési terveket, amelyeket a város egészére nézve kell kidolgoznunk annak érdekében, hogy visszaszorítsuk a kábítószerrel történő visszaéléseket. Különös tekintettel arra, hogy megelőzzük a fiatalok kábítószerhez jutását” – ismertette az alpolgármester, a fórum társadalmi elnöke. Hozzátette, az elmúlt négy évben sikerült szélesre tárni a kaput, egyre több szervezet vesz részt a közös munkában, amivel elérték, hogy az önmagukban is nagyon eredményes segítő intézmények koordináltan működjenek együtt, ezzel jelentősen növelve a hatékonyságot. Kiemelte, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot az önkormányzat hívta életre, amelyben a MESZEGYI (Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény) és a MEFI (Miskolci Egészségfejlesztési Intézet) a terület gazdái az önkormányzat részéről. 

Strébl Attila a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmai koordinátora elmondta, az együttműködés célja, hogy minden évben meghatározzák és egyeztessék azokat a feladatokat, elvégzendő tevékenységeket, amelyek a kémiai és viselkedési függőségekkel kapcsolatosak Miskolcon. Ennek keretében 2023-ban is több eseményt szerveztek, mint például társadalmi érzékenyítési programokat, munkacsoportos foglalkozásokat. Utóbbiakon szakemberek beszélgetnek, igyekezvén konstruktív megoldásokat találni az új kihívásokra. 

A szakmai koordinátor kiemelte, készült egy kutatás is ebben az évben, amelyben a miskolci középiskolásokat kérdezték meg a kábítószerekkel kapcsolatban. Ebben a dohányzástól a konkrét drogokon át a különböző eszközökkel – mobiltelefon, számítógép, televízió, egyéb kütyük -kapcsolatos függőségeket vizsgálták. A kutatás eredményeit, megállapításait is ismertették a fórumon, kijelölve a cselekvési irányokat a középiskolában tanulók felé. 

A felmérés egyik fontos megállapítása, hogy ma már nem a „füves cigaretta” – a marihuána – az úgynevezett kapudrog, amelyen át belépnek a fiatalok a kábítószerek világába, hanem a különböző elektronikus eszközök, „kütyük”, amelyekhez túlzott ragaszkodás, valódi függőség alakulhat ki bennük. Természetesen – sajnos – a hagyományos kábítószerek is jelen vannak az életükben, de az internet- és eszközfüggőség is egy belépő lehet ebbe a világba – mutatott rá Strébl Attila szakmai koordinátor, aki szerint Miskolc nem fertőzöttebb terület, mint más magyar városok, sőt, az egyik legjobb és legkiterjedtebb ellátórendszerrel rendelkezik. „Mindenhol van probléma, a kérdés az, mennyire szeretnénk ezzel szembesülni és foglalkozni? Ez a fórum azért van, hogy felderítsük ezeket a problémás pontokat és érdemben reflektáljunk rájuk.”

További hírek

Olvasnivaló