Ugrás a tartalomra

Hegedűs Andrea: Nem épülhet Alsózsolcán akkumulátorgyár

Létrehozva
Mi a fontosabb, az alsózsolcaiak és a miskolciak egészsége, vagy a külföldi akkumulátorgyárak profitja? - tette fel a kérdést interpellációjában Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő hétfőn, az őszi parlamenti időszak első napján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek - számolt be szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció helyi szervezete.
Kép

Mint a DK emlékeztet, Alsózsolca néhány hete azzal szembesült, hogy a helyiek élete egyik napról a másikra megváltozik. Szijjártó Péter külügyminiszter minden előzetes egyeztetés nélkül bejelentette: egy szlovén - bizonytalan tulajdonosi hátterű cég - olyan veszélyes üzemet épít, ahol akkumulátorokat fognak feldolgozni, raktározni, amely az egyik legveszélyesebb, leginkább környezetszennyező tevékenység. Az így keletkezett - az egészségre és a természetre ártalmas -, több ezer tonnányi vegyi anyagot ott fogják felhalmozni Alsózsolca mellett, ezzel is veszélyeztetve a sérülékeny vízbázist, ami a miskolciakat is érinti.

A város határában naponta 31,25 tonna anyag feldolgozását, 40 tonna veszélyes hulladék tárolását tervezik. Itt nem valami hightech, szuperbiztonságos üzemet kell elképzelni. Olyan helyen történik majd az akkumulátorok szétszerelése, amelynek másik végében a Magyar Posta küldeményelosztó csarnoka működik. Vagyis a postai dolgozók közvetlen közelében savakat és nehézfémeket fognak tárolni, mozgatni és feldolgozni - hangsúlyozzák. 

Hozzáteszik, Alsózsolca és a környező települések lakói, köztük sok Miskolcon élő is szolidaritását fejezte ki az alsózsolcaikkal a néhány hete tartott lakossági fórumon. A rendezvényen – ahol még meg sem jelent a térség országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin - Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője biztosította az ott élőket a támogatásáról, hogy minden parlamenti eszközt bevet azért, hogy az emberek egészségét és a gyermekek jövőjét veszélyeztető üzem ne épüljön meg.

Hegedűs Andrea az alsózsolcaiak hangját hallatva a parlamentben azt kérdezte Szijjártó Pétertől: miért nem méltatta az Alsózsolcán élőket arra, hogy az akkumulátorüzem bejelentése előtt tájékoztassa, megkérdezze őket? Miért szolgálják a külföldi akkumulátoripari nagyvállalatok érdekeit a magyar embereké helyett? Hány magyar települést akarnak még tönkretenni akkumulátorgyárakkal?

Szijjártó Péter nevében Menczer Tamás államtitkár válaszolt, akitől semmilyen érdemi információt nem lehetett megtudni az Andrada Group Kft. alsózsolcai beruházásával kapcsolatban. Hegedűs Andrea a viszontválaszában a teremben ülő Csöbör Katalint, a térség országgyűlési képviselőjét is szembesítette azzal: elbújt az emberek elől, hiszen nem mert elmenni a lakossági fórumra, nem képviseli az ott élők érdekeit.

- Önök nagyon is jól tudják, hogy az alsózsolcai akkumulátorüzem fel fog épülni - fogalmazott befejezésül Hegedűs Andrea. - De közben mismásolnak, terelnek, félrevezetik az embereket. Önök továbbra sem az emberek, hanem a nagyvállalatok, köztük az akkumulátorgyárak érdekeit szolgálják. A nagyvállalatoknak alacsony adók és milliárdos állami támogatások járnak, míg az embereknek és a kisvállalkozásoknak megszorítások és hatalmas adók.

"Ezért a Dobrev Klára vezette árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után: leállítjuk az akkumulátorgyárak támogatását, és nagyvállalati profitok helyett az európai bérek és nyugdíjak megteremtésére fogjuk fordítani minden erőnket" - zárul a DK közleménye. 

(Külső fotónk az alsózsolcai lakossági fórumon, szeptember 6-án készült. Fotó: Mocsári László.)

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.