Ugrás a tartalomra

A Holding pénzügyi helyzete kritikus, az újabb hitel átmenetileg nyújt segítséget

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. pénzügyi helyzetét vizsgáló szakemberek megállapították: a fizetésképtelenség határán egyensúlyozó városi cégcsoportot hagyott hátra októberben az előző városvezetés.

A vizsgálat kimondja, hogy a Holding pénzügyi helyzete folyamatosan romlik, ami miatt a meglévő 7 milliárd forintos folyószámla hitelkeretet 2019 végén 9 milliárd forintra kellett emelni, ugyanis  enélkül a csoport tagvállalatai fizetésképtelenné váltak volna. A tagvállalatok különböző mértékben szorulnak segítségre, közülük a legjelentősebb hitelfelvevő az MVK Zrt. a maga 4,6 milliárd forintjával.  Látszik az is, hogy a hiteltartozás a cégcsoport teljes adósságának csupán egy része: a 2018-as adatok szerint ugyanis az összes kötelezettség megközelítőleg 53 milliárd forint, és növekszik.

Kép

Többek között a fentiekhez hasonló tények derülnek ki abból az átvilágítási jelentésből, amelynek elkészítésére gazdasági szakemberekből, könyvvizsgálókból álló csapatot kért fel Veres Pál polgármester. A város első embere a választást követően többször is hangsúlyozta, hogy csak megalapozott vizsgálatot követően tájékoztatja a miskolciakat a város és a város cégeinek helyzetéről.

Az önkormányzat közel 10 milliárd forinttal tartozik a Holdingnak

Az átvilágítás során az is kiderült, hogy ki a Holding legnagyobb adósa. A Miskolci Önkormányzat, annak intézményei és gazdasági társaságai 9,2 milliárd forinttal tartoznak a Miskolc Holding Zrt.-nek, ebből a fizetési határidőn túli tartozás 5,6 milliárd forint. Az adatokból is látszik, hogy a Holding jelenleg 9 milliárd forintos folyószámlahitel-keretének jelentős részét az önkormányzat által meg nem fizetett tartozás miatt kényszerül felhasználni.

Csak 2019-ben több mint 200 milliós veszteség

A Holding gazdasági eredménye az elmúlt négy évben csak 2017-ben volt pozitív, vagyis a Holding csak 3 évvel ezelőtt tudott utoljára gazdaságosan működni. A jelentésből látszik, hogy 2019-ben több mint 200 millió forint veszteség várható, ami egy gazdálkodó szervezet esetén erősen kifogásolható. A probléma különösen azért nagy, mert a város 215 millió forinttal jobb eredményre számítva tervezte meg a költségvetését.

Kép
A Selyemréti Strandfürdőt 1,7 milliárd forintért korszerűsítették, ez lett a végeredmény.

Ki fizeti a hiányokat?

Az átvilágítás során kiderült az is, hogy az október 31-i állapot szerint a cégcsoporton belül a MIVÍZ Kft. és a MIHŐ Kft. 2,7 milliárd forintot "tesz be a közösbe", ennyivel járul hozzá a Holding más cégei által termelt veszteségek finanszírozásához. Ennek eredménye az, hogy mindkét cégnél a beruházási, fejlesztési munkálatok maradnak el a veszteségek finanszírozása miatt, amelyek hiánya már veszélyezteti ezen cégek jó színvonalú szolgáltatásait, továbbá saját partnereiknek is lassan tudnak csak fizetni. Így alakult ki az, hogy a nyeresége mellett a MIHŐ Kft-nek például október 31-én 1,1 milliárd forint szállítói tartozása volt. 

Közel 53 milliárdos kötelezettségállomány

A 2018-as adatok szerint a Holding teljes kötelezettségállománya (hitelek, részletfizetések, stb.) közel 53 milliárd forint, és a tavalyi számokból úgy tűnik, ez tovább növekszik. Ennek fényében kijelenthető: a Miskolc Holding Zrt. és az általa tulajdonolt társaságok kötelezettsége több, mint a miskolci önkormányzat éves költségvetése (47 milliárd forint).

Több mint 4 milliárd forint tartozás csak a tömegközlekedésben

A vizsgálat megerősítette, hogy jelentősen komoly probléma az MVK Zrt. finanszírozása, amivel az új városvezetésnek az októberi választást követően szinte azonnal szembesülnie kellett. A helyzet eléggé összetett. Ahogy fentebb már szó volt róla: a közlekedési vállalat a Holding teljes folyószámla hitelkeretéből 4,6 milliárd forint hitelre szorul. De honnan ered a veszteség túlnyomó része? Onnan, hogy az önkormányzat évek óta nem fizet a cégnek. Az önkormányzat elismert, de meg nem fizetett tartozása 2019. év végén 4 milliárd forint volt az MVK Zrt. felé, ebből a lejárt tartozása is több mint 2,9 milliárd forint.

A helyzet fenntarthatatlan, a város vezetésének sürgős megoldást kell találnia

Az átvilágítás kimondta: a Holding pénzügyi helyzete kritikus, azon a megemelt folyószámlahitel-keret csak ideig-óráig segít. Az átvilágítást végző szakemberek azt javasolták, hogy a város és a Holding vezetése gondolja újra a teljes üzleti modelljét és működését, hogy egy eredményesen gazdálkodó, költséghatékony, átlátható szervezet jöjjön létre.

Kép
A Városgazda 177 milliós becsült veszteséggel zárta a 2019-es évet.

Mire terjedt ki az átvilágítás?

A megbízás alapján a szakemberek felmérték a cég gazdasági helyzetét, pénzügyi és egyéb kötelezettségeit, elemezték az adósságállományát, vizsgálták fizetőképességét. A szakértők szúrópróbaszerűen ellenőrizték a megkötött szerződések indokoltságát, arányosságát, azok pénzügyi fedezettségét, és a jövőbeni kötelezettségeket. Ugyancsak vizsgálat alá kellett vonni a cégcsoport korábbi igazgatóságának és felügyelőbizottságának határozatait is.

Már két éve írt a sajtó a problémákról

A Népszava két évvel ezelőtt, 2017. december 29-én megjelent cikkében már foglalkozott a nagyvárosok, így Miskolc anyagi problémáival. Ebben szerepelt a következő:

– Lehet csűrni-csavarni a dolgot, a lényeg, hogy a 45 milliárdot ki kell fizetnie a miskolci önkormányzatnak, illetve társaságának. A Holdingnak a 2016-os adatai szerint közel 45 milliárd forint jövőben teljesítendő fizetési kötelezettsége áll fenn, bárhogy nevezzék is annak összetevő elemeit – értékelte az adatokat Atkári János, a Pénzügykutató Zrt. munkatársa, aki 16 éven keresztül volt a főváros gazdasági ügyekért felelős főpolgármester-helyettese.

Kép
Komoly problémát jelent az MVK Zrt. finanszírozása. Fotó: Mocsári László

Az ugyanakkor tény: Miskolc tavalyi eladósodását a 75 darab CNG gázüzemű busz beszerzése dobta meg. A 12 milliárdos tételből a buszok 4,5 milliárd forinttal terhelték meg a Holding költségvetését. Miskolc eladósodottsága ráadásul kisebb is lehetne, ha tisztán uniós forrásból szerezték volna be a buszokat. 2015-ben Kaposvár úgy vett autóbuszokat, hogy azok árának 97,7 százalékát fizette az EU, Miskolc viszont a 9,2 milliárdos lízinget választotta, amiből csak 1,8 milliárd volt állami támogatás.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.