Ugrás a tartalomra

Hónapokon belül felépül az új miskolci légimentő bázis

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. július 04. hétfő 16:44
A kivitelező már dolgozik a területen, a légimentés azonban a következő hónapokban is zavartalanul működik.
Fotó: Juhász Ákos

Október végére készülhet el az új miskolci légimentő bázis, melyet a bő két hónapja bezárt régi városi sportrepülőtér egy hektáros területén építenek fel – derült ki azon a bejárással egybekötött sajtótájékoztatón, melyet hétfőn délelőtt tartottak meg a beruházás közvetlen közelében.

Az esemény először Nagy György ezredes, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának első embere szólt, aki emlékeztetett, hazánkban a légimentési feladatokat az Országos Mentőszolgálat által alapított Magyar Légimentő Nonprofit Kft. látja el, a tulajdonosi jogokat pedig több mint két éve a Készenléti Rendőrség gyakorolja.

- A légimentőbázisok optimális elhelyezésének feltétele, hogy a lehető legnagyobb hatótávolságban képesek legyenek Magyarország területét lefedni, egy-egy bázis mentési területe a legnagyobb területre – minél több embert érintve – terjedjen ki, a minél magasabb szakmai színvonalú segítségnyújtást támogatva. Ezt a célkitűzést hivatott támogatni az újonnan kialakítandó miskolci légimentő bázis is – mondta Nagy György.

Az új bázis már épül. Fotó: Juhász Ákos


Kiemelt terület
Ahogyan az ismert, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2019. novemberében jelezte a terület tulajdonosa, a Miskolc Holding Zrt. felé, hogy az új légimentő bázist állami tulajdonú területen kívánják megvalósítani, ezért vételi szándékukat fejezték ki a repülőtéren kialakítandó egy hektáros területre. Az új légimentő bázis helyszínéül szolgáló ingatlant a városi vagyonkezelő 2020. novemberében adta el az államnak.

Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője az eseményen előbb a légimentőket köszöntötte, majd felidézte, az utóbbi években történt megyénkbeli egészségügyi fejlesztéseket. - Természetesen az egészségügy fejlesztése minden országban, így hazánkban is kiemelt terület, olyan, melyet befejezettnek soha nem lehet tekinteni, teendő mindig akad. A magyar kormány fő célja az, hogy az egészségügyi ellátás javuljon, és ezt segítik az országban jelenleg épülő új, a kor igényeinek megfelelő légimentőbázisok is – hangsúlyozta.

Veres Pál, Miskolc polgármestere

Folyamatos ellátás

A kivitelezés Miskolcon az elmúlt hetekben indult el és októberre kell elkészülnie az új létesítménynek. „A helyi légimentőbázis viszont az építkezés idején is a területen működik. Annak érdekében, hogy a mentési tevékenység folyamatos és biztonságos körülmények között működhessen, a Miskolc Holding Zrt. a szomszédos ingatlan használatát is biztosítja a Magyar Légimentő Nonprofit Kft-nek. Ezzel - ami a jelen helyzetben a legfontosabb - nem marad a térség légimentési ellátás nélkül” – ezt már Veres Pál, Miskolc polgármestere jelentette ki.

Az új miskolci légimentő bázis nettó 522,9 millió forintból épül fel. Ennek részeként a kivitelezőnek egy darab mentőhelikopter befogadására alkalmas csaknem 300 négyzetméter alapterületű, acél pillérvázas szerkezetű hangárt és garázst kell majd kialakítania. Épül emellett egy öt személy elhelyezésére alkalmas, 160 négyzetméter alapterületű a személyzet elhelyezésére szolgáló blokk is, mint ahogyan egy fedett-nyitott gépkocsiparkolót, négy zárt tárolót, valamint egy zárt szennyvíztárolót is is magában foglal a fejlesztés.

Fotó: Juhász Ákos


475 esetben riasztották
A hazai légimentést hét bázisról – Balatonfüred, Budaörs, Debrecen, Miskolc, Pécs, Sármellék és Szentes – a Magyar Légimentők Nonprofit Kft. látja el. A miskolci bázis 22 éve üzemel, alapvetően a környező megyék ellátásáért felel, de távolabbra is riasztható az adott mentési helyzet függvényében.  A bázison négy helikoptervezető, négy paramedikus és hét mentőorvos látja el szolgálatokat.

A hazai légimentés annak idején orosz gyártmányú Mi-2-es mentőhelikopterekkel kezdődött meg, a kétezres években ezeket Eurocopter (EC) 135 típusú helikopterekre cserélték, ezek viszont osztrák tulajdonban voltak és az állam csak bérelte őket. 2019-ben aztán kilenc EC135P2+ típusú gépet szerztek be, köszönhetően ennek, van elegendő mentőhelikopter akkor is, ha tervezett karbantartások vagy egy esetleges műszaki hiba következik be bármelyik bázishoz tartozó gépen.

Az elmúlt egy évben a miskolci gépet 475 esetben riasztották. A riasztások elsősorban súlyos sérültekhez és egyéb, magas időfaktorú megbetegedésekhez (újraélesztés, stroke, infarktus) történnek. A riasztástól a beteghez érkezésig eltelt idő átlagosan valamivel húsz perc fölött alakult, ez alapján elmondható, hogy az egység nagy területet fed le, a térség mentésének fontos része.

2021 decembere óta az ország összes mentőhelikopterén, így Miskolcon is elérhető a helyszíni vérátömlesztés lehetősége. Erre az Európában is a mentés élvonalába tartozó, potenciálisan életmentő beavatkozásra a bevezetése óta már öt alkalommal került sor.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!