Ugrás a tartalomra

Ifjú szólisták a pódiumon

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. szeptember 06. vasárnap 13:10
Folytatódik a Miskolci Szimfonikus Zenekar Hang-ár koncertsorozata ezúttal az Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel.

A Miskolci Szimfonikusok Hang-ár című tehetséggondozó sorozata 2014-ben indult, s azóta is töretlen a népszerűsége. A koncertek célja elsősorban a színpadi élmények általi zenei nevelés. Ezeken az alkalmakon Miskolc városának kórusaival, ifjú zenészeivel lépnek közösen színpadra a muzsikusok. Ezáltal erősítik az élő zenéhez való kötődést a zenét tanuló gyermekek körében. A résztvevő fiatalok számára hatalmas lehetőség egy profi zenekarral pódiumra lépni. A felkészülés, a próbák és a nagyközönség előtti fellépés mind-mind olyan típusú motiváció, ami arra sarkallja őket, hogyha nem is választják a muzsikus hivatást, de mindenképp zenekedvelőkké és hangverseny-látogatókká váljanak.
A program visszatérő vendégei az Egressy Béni és Erkel Ferenc Zeneiskola növendékei, a Lévay József Református Gimnázium vegyes kara, a Fráter kórus, a Fazekas Gyermekkar és a Fazekas Kicsinyek kórusa, valamint a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis kórusa. A kórusok szereplése mellett szólisták is megcsillogtathatják tehetségüket, akár énekes vagy hangszeres növendékek.
Szeptember 16-án az Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tehetséges növendékeit láthatja és hallhatja majd a közönség a Művészetek Háza színpadán.

Carmina Burana a díszaulában

Carl Orff Carmina Buranájával nyitja a XXXI. Miskolci Kamarakórus Fesztivált a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az eredetileg áprilisra tervezett koncertet szeptember 18-án pótolja a zenekar. A 19:00 órakor kezdődő koncert helyszíne a Miskolci Egyetem csodás díszaulája. A fellépésen fantasztikus énekeseket is hallhat a közönség Csereklyei Andrea (szoprán), Varga Donát (tenor) és Bátki Fazekas Zoltán (bariton) személyében. Természetesen a miskolci és a fővárosi kórusélet kiválóságai is pódiumra lépnek, úgy mint a Fazekas gyermekkar, Fazekas Kicsinyek kórusa, Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Miskolci Egyetem női kara és vegyes kara, "In Aeternum” Bartók kórus. (Karigazgatók: Balásné Molnár Ildikó, Margitai Noémi, Balassa Ildikó, Sándor Zoltán).

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!