Ugrás a tartalomra

Itt a bejelentés, ennyivel lehet olcsóbb jövőre az autópályamatrica Borsodban

Létrehozva
Az építési és közlekedési miniszter tett egy vállalást az M30-as egy szakaszának megsüllyedése után, hogy valamilyen szinten kompenzálja a kárt szenvedett borsodi autósokat. Most elmondta a részleteket is Lázár János.

A Borsod vármegyei úthasználati díjat fizetőket kompenzáció illeti meg – hangsúlyozta Lázár János miniszter azon a lakossági fórumon, amit nemrégiben Szikszón rendeztek meg annak kapcsán, hogy egy évvel ezelőtt le kellett zárni az M30-ast, ami aztán komoly dugókat, torlódásokat és vesződséget okozott mind az erre autózóknak, mind a környékbeli településeknek.

– Építési és közlekedési miniszterként úgy döntöttem, hogy 2026-ban jóval olcsóbban adjuk az autópálya-matricát minden Borsod megyeinek – jelentette be csütörtökön Lázár János.

Ismertette: a Borsod megyei utakra az autópályamatrica jelenleg 6890 forint a vármegyében élőknek. Ebből 65 százalékos kedvezményt adnak 2026-ban.

Így tehát 4500 forint kedvezménnyel, mindössze 2500 forintot kell fizetni várhatóan a 2026-os autópályamatricákért, amiért az egész megye 135 kilométeres szakaszát tudjuk majd használni.

 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.