Ugrás a tartalomra

A Jobbik kifogásolja a harmadik világbeli vendégmunkások behozatalát

Létrehozva
A párt alelnöke szerint ehelyett a kényszerből külföldre távozó magyarok visszaköltözésének ösztönzésére volna szükség.
Kép
Z. Kárpáti Dániel a parlamentben Képforrás: MTI/Soós Lajos

Z. Kárpát Dániel arról beszélt az MTI beszámolója szerint, hogy "lassú érzékenyítés, szoktatás zajlik a magyar sajtó egy részében", amivel azt próbálják elfogadtatni, hogy a harmadik világból akár százezerszám érkezhetnek dolgozók az országba.

A jobbikos országgyűlési képviselő azt mondta, a kormány csak látszólag küzd a migráció ellen, hiszen a gyakorlatban saját maga importál munkaerőt egzotikus országokból, így Kazahsztánból, Mongóliából vagy Vietnamból. Már tavaly ősszel rendeletben könnyítették meg a szervezett munkaerő-behozatalt, majd a veszélyhelyzet megszüntetésekor állandósították az átmeneti intézkedéseket - idézte a politikust az MTI.

Z. Kárpáti hozzátette: nem volna szükség "ilyen brutális méretű" munkaerő-importra, ha a kormány a korábban kivándorolt magyaroknak kedvezne, lakhatási és visszatérési programmal támogatva őket.

Úgy véli, fontos volna az is, hogy a stratégiai partnerségi megállapodásokban védjék a magyar munkavállalókat, kizárva, hogy háttérbe szoruljanak saját hazájukban, valamint ingyenes átképzést kínáljanak olyan inaktív vagy munkanélküli embereknek, akik beléphetnének így a munkaerő-piacra.
 

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.