Ugrás a tartalomra

Jön a II. Miskolci Ötletmaraton - és a klímaváltozással fut versenyt

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. október 03. kedd 18:21
Idén újra megrendezik a Miskolci Ötletmaratont, melynek részleteiről a szervezők sajtótájékoztatón számoltak be kedd délután. Novemberben kimondott tematikával és a város klímasemlegességi célkitűzéseire rácsatlakozva ötletelhetnek a civilek.
Juhász Ákos képgalériája a tavalyi ötletmaratonról

Akárcsak tavaly, úgy a főszervező Dialóg Egyesület idén is Miskolc önkormányzatának közreműködésével valósítja meg a "társadalmi hackathont". Mindennek lényege, hogy a 48 órás közös, játékos gondolkodással az IT-világból átvett módszert átültessék a társadalmi szférába.

Fotók a sajtótájékoztatóról: Horváth Csongor

A részletekről Molnár Aranka, a Dialóg Egyesület tagja, egyben a II. Miskolci Ötletmaraton szakmai vezetője elmondta: a II. Miskolci Ötletmaratonon november 10. és 12. között 40 miskolci vehet részt, hogy az előzetesen megküldött, a klímaváltozás témájára építő ötletek mentén csapatokat alkossanak, majd mentorok segítségével projekttervvé formálják az elképzeléseket. A 48 órás maraton végén rangos zsűri értékeli az elvégzett munkát, amit közösségi események egészítenek ki.

Hozzátette: a főszervező Dialóg Egyesület által koordinált szakmai stáb úgy döntött, hogy idén egy nagyon fontos ügyre kívánja ráirányítani a figyelmet, ezért a rendezvény a Versenyfutás a klímaváltozással alcímet kapta. A lebonyolítás azonban – a tavalyi év tapasztalataira építő – apró finomhangolásokat leszámítva nem változott.

Tavaly olyan ötleteket vártak a Miskolci Ötletmaratonra, amelyek „még élhetőbb hellyé teszik Miskolcot”, azonban a tapasztalatok alapján az rajzolódott ki, hogy a polgárok szívesebben gondolkodnak egy adott témakör mentén. Így esett a választás 2023-ban a klímatematikára, ami a megyeszékhelyen jelenleg különösen prioritást élvez a 100 Klímasemleges és Okos Város Missziónak köszönhetően, amelyhez Miskolc önkormányzata is csatlakozott - fejtette ki Molnár Aranka.

A sajtótájékoztatón megtudtuk továbbá: november 10. péntek délutántól kezdődően november 12. délutánig az "ötletcsírákat" rögtönzött csapatokba verbuválódva, mentorok segítségével gondozzák, hogy aztán a zárónapon rangos zsűri – amelynek elnöki tisztjét a tavalyi évhez hasonlóan Veres Pál polgármester vállalta magára – ítélje meg a projekttervekké fejlődött munkákat.

A II. Miskolci Ötletmaraton a Miskolci Részvételi Program elvei mentén valósul meg. A rendezvény védnöki szerepét így Miskolc részvételiségért is felelős alpolgármestere vállalta magára. Varga Andrea az ötletmaraton jelentőségét leginkább abban látja, hogy a helyi közösségek együtt gondolkodhatnak az általuk legfontosabbnak ítélt kérdésekről. A városvezető nem csupán a civileket, de a vállalkozásokat is biztatta a programba történő csatlakozásra, amennyiben a majdani ötletek megvalósításában - akárcsak tavaly - idén is komoly szerepük lehet.

A jelentkezésnek – amit a https://miskolciotletmaraton.hu/ oldalon keresztül lehet megtenni – idén is két formája van. Regisztrálhat valaki ötlettel, ezzel azonban vállalja, hogy eljön a II. Miskolci Ötletmaratonra és gazdája lesz az elképzelésnek: prezentálja azt és csapatot gyűjt maga mellé a jelenlévő érdeklődők közül, akikkel közösen továbbfejlesztik a kezdeti ötletet. Másrészről csapattagnak is jelentkezhetnek a miskolciak. Ők azok az Ötletmaratonozók, akik a „piacozás”, azaz ötletek ismertetése során eldöntik, melyik elképzeléssel tudnak leginkább azonosulni és elkötelezik magukat a közös munka mellett a 48 óra időtartamára.

Mindemellett - hangsúlyozták a sajtótájékoztatón - jelentkezhetnek kész csapatok is az ötletmaratonra. Nekik nem kell azért aggódniuk, hogy idegenekkel dolgoznak együtt, ugyanis tapasztalt csapatfacilitátorok segítik majd az együttműködést. Ahogy az se jelentsen aggodalmat senki számára, ha nem végzett környezetmérnök. A II. Miskolci Ötletmaratonhoz is csatlakoznak majd szakértő mentorok, akik közreműködnek a projekttervek szakmai kidolgozásában.

Mint azt az egyesület alelnöke, Király Csaba kifejtette: a felkészülésre idén is nagy hangsúlyt helyez a szakmai stáb. A jelentkezők és az érdeklődők két „előesemény” során tudhatnak meg többet arról, mire számíthatnak a II. Miskolci Ötletmaratonon. Emellett arra is lehetőség nyílik, hogy kommunikációs felkészítést kapjanak az ötlettervek prezentálásához. Ezek tervezett időpontja október 26. és november 6., a pontos részletekről később tájékoztatnak a szervezők.

A klímatematika kapcsán is biztosít felkészülési lehetőséget a szakmai stáb a 100 Klímasemleges és Okos Város Misszió jegyében. Öt workshop várja az érdeklődőket, a következő témák mentén:

Október 11. 17:00; Kilián-Észak Közösség, Kacsóh kert; Vízvédelem, vízmegtartás:Mi az a vízmegtartás és milyen jelentősége van a város működésében? Beszélgetés Miskolc vízgazdálkodási kihívásairól.

Október 13. 17:00; Ady Endre Művelődési Ház; Energiaközösségek
A közösségi energia az éghajlatváltozás elleni küzdelemben is fontos szerepet játszik, de sokkal többről szól, mint szélerőművekről és napelemekről.

Október 17. 17:00; Ifjúsági ház; Városi ökoszisztéma, tereink és kertjeink biodiverzitása
Mitől lehet környezeti szempontból élhető a városi terep, mit tehetünk ennek érdekében?

Október 18. 17:00; Avasi Közösségi Kávézó; Tudatos, együttműködő közlekedés
Hogyan férünk el a város utcáin, miénk-e az utca? Gyerekek labdázzanak az utcánkban, vagy autópálya vezessen a házunk előtt?

Október 26. 17:00; Célpont Közösségi Iroda; Körforgásos gazdaság, élelmiszerbiztonság, hulladékcsökkentés
"Az vagy amit meg(t)eszel!" – Mindennapi tevékenységeink hatása a környezetre.

Horváth Csongor képgalériája a tavalyi ötletmaratonról

A szervezők aláhúzták: a Miskolci Ötletmaraton végére elkészülő projekttervek mellett nagyon fontos kiemelni azt az „eredményt”, hogy csapatok és közösségek épülnek, akik a remények szerint a megvalósítás útján is elindítják majd, amit kidolgoznak. Ezt az összetartozást kívánja erősíteni, hogy a nappali közös gondolkodást követően esténként közösségi programok közben épülhetnek tovább a kapcsolatok.

Az eseményre a jelentkezés október 3-án indul és november 5-ig, vagy a 40 fős létszámlimit eléréséig tart.

További információt a https://www.facebook.com/miskolciotletmaraton Facebook-oldalon, vagy a https://miskolciotletmaraton.hu/ honlapon találhatnak az érdeklődők.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!