Ugrás a tartalomra

Kelemen Didák Emléknap Miskolcon

Létrehozva
Idén is megrendezték a Kelemen Didák Emléknap immár hagyományossá vált programját Miskolcon. 2019-ben az irgalmasság vasárnapja egybeesett Kelemen Didák emléknapjával.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Az emléknap imapercekkel kezdődött 10 óra 25 perckor a minorita templomban, majd a Baksafalva csillaga című irodalmi előadás következett, mely során közreműködött Hortai Rita és a Versbarátok köre. 

Kép

Az előadást követően sor került a Kelemen Didák-díj átadására, amelyet mintegy tíz évvel ezelőtt alapított Kalna Zsolt korábbi minorita tartományfőnök. A díjátadót után a Kelemen Didák életét és ténykedéseit bemutató A tiszteletreméltó című filmet mutatták be a jelenlévőknek.

Kép

A Cardinal Mindszenty Kórus és a Szent Ferenc kórus koncertjét követően megkoszorúzták a minorita misszionárius emléktábláját.

Kép

Kelemen Didák 1729-ben tette le az alapkövét Miskolcon a minorita templomnak. Emellett iskolát, rendházat és kollégiumot alapított. Munkássága, hagyatéka felbecsülhetetlen érték Miskolc számára. Kelemen Didák tisztelete háromszáz éve folyamatos, és egyre erőteljesebb. Ezt bizonyítja az is, hogy most már emléktáblát koszorúzhatunk évről évre és utcát is elneveztek az egykori minorita rendfőnökről.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.