Ugrás a tartalomra

Kellemesebb lesz eljutni Kistokajba Miskolcról

Létrehozva
Több száz méter hosszan újul meg az aszfalt a Miskolc és Kistokaj közötti mellékúton.
Kép
Fotók: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hivatalos Instagram-oldala

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy felújítják a két település közötti mellékutat. A kivitelezők lenyesték a padkát, helyreállították az árkokat.

Az elmúlt hetekben - a szükséges helyeken - cserélték a lokális pályaszerkezetet, az útszakasz kétrétegű aszfaltburkolatot kapott.

 

 

A következő hetekben kiépítik a nemesített padkát, felfestik a tartós burkolati jeleket, valamint kihelyezik a táblákat - így az út és annak környezete is teljesen megújul.

A munkavégzéshez kapcsolódó korlátozások idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri a Magyar Közút.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.