Ugrás a tartalomra

Kitüntetéseket vehettek át a MIVÍZ szakemberei a Víz világnapján

Létrehozva
A Magyar Víziközmű Szövetség több éves hagyománya szerint, idén is a Víz világnapján adták  át a Víz világnapi emlékérem, a Víziközmű ágazatért érdemérem és a Ritter Ferenc díjakat. Az idén 110 éves MIVÍZ Kft. két munkatársa is a kitüntetettek között van.
Kép
Fotó: MIVÍZ Kft.

Víz Világnapi Emlékérem kitüntetést vehetett át Kapiné Bodnár Ida laboratóriumvezető, aki a molekuláris biológiai és biotechnológiai ágazatú biológus végzettsége birtokában kezdte meg mikrobiológusként szakmai tevékenységét a MIVÍZ Kft-nél 2007-ben. Először a mikrobiológiai csoportot irányította, ma már egy személyben felel az ivóvizes és szennyvizes vizsgálatok teljes körű lebonyolításáért és felügyeletéért, ellátja a mikrobiológusi feladatokat, valamint irányítja a laboratórium minőségirányítási rendszerét is. 
Szakmai berkekben elismert laboratóriumi szakember, tagja a MAVÍZ Laboratóriumi Bizottságának is. A MIVÍZ is elismerte már munkásságát, 2021-ben kiérdemelte az Év Dolgozója megtisztelő címet.

A másik kitüntetést, a Víziközmű ágazatért érdemérmet Viszokai János, a MIVÍZ Kft. műszaki igazgatója vehette át. Az igazgató 2013 óta oszlopos tagja a MIVÍZ csapatának. Évek óta aktív résztvevője a MaVíz Műszaki Bizottságának is. Irányításával működik a MIVÍZ teljes műszaki szervezete, az ebben az ágazatban bekövetkezett jelentős változásokat hozó évtizedben az ő személye jelentette a kollégák számára a vezetői stabilitást. 
Irányítása alatt több, jelentős szakmai változást hozó KEOP pályázat és saját beruházás valósult meg, például a miskolctapolcai ultraszűrő vízkezelő berendezés megépítése, vagy a szennyvíztisztító telep harmadik tisztítási fokozatának kiépítése, csatornahálózat bővítés, illetve a legutóbb befejezett, Szinva forrásra telepített veszélyhelyzeti ultraszűrő berendezés telepítése. Miskolcon a neve immár egyet jelent a helyi víziközmű szolgáltatással, és nem túlzás állítani, hogy a hazai víziközmű ágazatban is ismert és elismert személlyé vált az elmúlt években - tájékoztatta szerkesztőségünket a MIVÍZ Kft.

Ez is érdekelhet

Ideiglenesen áthelyezik a hejőcsabai gyógyszertár megállóhelyét
Miskolc
Április 28-án, kedden útfelújítási munkálatok miatt a Hejőcsabai gyógyszertár megállóhely ideiglenesen áthelyezésre került mintegy 100 méterrel a belváros irányába (a bababolt elé).
Változik a Bagolyvár váróterem nyitvatartása Felső-Majláthon
Miskolc
Április 27-től, hétfőtől a Felső-Majláth végállomáson található Bagolyvár váróterem rövidebb nyitvatartással üzemel.
„Élem az életem” – 90 éves Irénke néni története
Miskolc
Családi körben, finom ebéddel ünnepelte kilencvenedik születésnapját Molnár Béla Jánosné, Irénke néni. Számára a legfontosabb a család és a szeretet.
Súlyosbította a törvényszék a rabló büntetését
MiskolcBűnügy
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa súlyosbította annak a vádlottnak a büntetését, aki 2024 augusztusában egy éjszaka alatt többször is rabolt Miskolcon.