Ugrás a tartalomra

Koronavírus - Folyamatosak az egyeztetések Miskolcon

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 27. csütörtök 10:38
Bár Magyarországon egyelőre nem jelent meg a koronavírus, több szomszédos országban, például Romániában, Horvátországban és Ausztriában is vannak már fertőzöttek. Éppen ezért Miskolc város vezetése, szem előtt tartva a miskolciak biztonságát, folyamatosan egyeztet a Katasztrófavédelem és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szakembereivel, közösen értékelve, elemezve a kialakult helyzetet és a lehetséges veszélyeket, megalapozva ezzel a vírus esetleges megjelenésére való megfelelő felkészülést.

Mindemellett a miskolci önkormányzat a város jegyzőjének utasítására beszerzett 800 darab szájmaszkot, fertőtlenítőszereket pedig ezres nagyságrendben rendelt, melyekből a szükséges mennyiséget kihelyezték a Városháza mosdóiban és közösségi tereiben, a hivatali helyiségek kilincseit pedig folyamatosan fertőtlenítik.

Ugyanakkor Miskolc város vezetése egy esetleges járványhelyzet kihirdetésében és kezelésében csak végrehajtóként, a kormány által kidolgozott akciótervnek megfelelően működhet közre, a kormányzati intézkedésekkel összhangban.

Ennek ellenére a város vezetése fontosnak tartja, hogy megfelelő jelentőséget tulajdonítva az esetleges veszélyeknek, felkészült legyen bármilyen helyzet kialakulására. Ezért az egyeztetések a jövőben is folyamatosak lesznek a Polgármesteri Hivatal, illetve a Katasztrófavédelem és a Megyei Kormányhivatal között.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!