Ugrás a tartalomra

Különleges leleteket találtak a Szent István téri építkezésen

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2025. január 29. szerda 19:21
Az Avalon társasházának építése novemberben kezdődött, a Herman Ottó Múzeum régészei pedig a kezdetek óta régészeti megfigyelést biztosítanak a helyszínen.

Értékes leleteket találtak az Erzsébet fürdő mögött - Mocsári László képgalériája

Vaskori, bronzból öntött nyílhegy, középkori pénzérmék, ólomgolyók és egy ekevas – többek között ilyen leleteket találtak eddig a régészek az Erzsébet téri mögötti, az utóbbi években parkolóként üzemelt terület ásatásán, ahol tavaly novemberben kezdődött meg az Avalon Center Kft új, kilencven lakásos társasházának építése.

A földmunkák megkezdésével a Herman Ottó Múzeum régészei is megkezdték a munkát, folyamatos régészeti megfigyelést biztosítanak – mondta el a minap.hu érdeklődésére Jenei Anita régész. „Ez már csak azért is fontos, mert korábban olyan nagyfokú volt a terület beépítettsége, hogy régészeti kutatásra itt még nem volt lehetőségünk, márpedig a belváros szívében, a jelenlegi építkezés környezetében számos ismert, értékes lelőhely található” – hangsúlyozta.

Ilyen például az Erzsébet tér Széchenyi utcai vége, ahol szintén volt már régészeti feltárás, ahol császárkori objektumok kerültek elő. Jenei Anita elmondása szerint most, a beépítendő telek észak-keleti sarkában vélhetően ennek a lelőhelynek a folytatását találták meg: néhány, a római korra keltezhető cölöphelyet és gödröt tártak fel. Ezek valószínűleg korabeli épületek nyomai lehetnek.

Jenei Anita és Gál Viktor mutat nehány eddig megtalált leletet

​​​Fotó Mocsári László

A vaskorból is

A belváros, vagy annak egy része tehát minden bizonnyal már a római kor óta lakott volt, ám már a vaskorban is élhettek itt emberek. Erre utal az a bronzból öntött három élű nyílhegy is, ami szintén a napokban került elő az ásatásról – ebbe már Gál Viktor, Jenei Anita munkatársa avatott be minket. A régész kiemelte, a legtöbb lelet azonban egyértelműen a középkorból került elő.

– Ezt a korszakot reprezentálják az eddig megtalált ezüstdénárok, és az a középkori ekepapucs is, melyet éppen a látogatásuk előtt nem sokkal találtunk meg. Emellett barokk jellegű és koraújkori leleteket is feltártunk már – tette hozzá a régész,

Gál Viktor elmondta, az építkezés területe az 1800-as évek végéig lakatlan volt, ugyanis a Szinvától egy úgynevezett malomcsatorna húzódott rajta keresztül, ami mellett csupán cserzőműhelyek álltak.

Folyamatosan hordják el a területről a kitermelt földet. Fotó: Mocsári László

Malom, majd fürdő

– Aztán az 1880-as évek második fele változás hoz, elkezdik tervezni a terület ma ismert képét. 1890-ben a miskolci polgárok telekalakításokba kezdenek, a malomcsatornát betömedékelik és a mai Kossuth-szobor helyén álló Papmalmot is elbontják, 1892-94 között pedig megépül az Erzsébet fürdő az úszómedencével együtt. Innentől datálható a terület 20. századi, modern kori története – mondta el a régész, aki kiemelte azt is: az 1950-es évek végén még csaknem százszázalékos volt a telek beépítettsége, a néhai Grizzly épületét, a hozzá tartozó utat és a körülötte lévő néhány parkolót csak a nyolcvanas években alakították ki.

Ahogyan tehát a cikk elején is írtuk, az Avalon új társasházát, vagyis a Number 1 Residence-t az elmúlt év végén kezdték építeni a körülbelül egy évtizede csaknem üres, parkolóként funkcionált telken. Előbb a vendéglátó épületét bontották el, majd egy új, a sok tonnás teherautókat is elbíró hidat építettek meg. Ezután kezdődhetett a jelenleg is tartó földmunka.

Társasház épül

Az Avalon Center Kft. ügyvezetője lapunknak úgy fogalmazott, Miskolcot szerető, lokálpatrióta emberként kiemelten fontos volt számára, hogy a Herman Ottó Múzeum régészei már a kezdetektől jelen legyenek az építkezésen és kutathassák a területet. Tóth Róbert kiemelte, terveik között szerepel az is, hogy ha lehetőség lesz rá, az új komplexum megnyitásakor a helyszínen is bemutassák a feltárt leleteket. A cég első embere a munka jelenlegi állásáról is szólt, mint mondta, az elmúlt hetekben a munkaterület elhatárolását végezte a kivitelező.

– Egy komoly vasbetonfalat húztunk fel, ez védi a szomszédos házakat. Bár készültek előzetes vizsgálatok, azt kell mondjam, sokkal rosszabbak voltak az épületek alapjai, mint amire számítottunk, ezért is döntöttünk a védőfal megépítése mellett. A munkát természetesen folyamatos geodéziai és talajmechanikai vizsgálatok kísérték, így ma már elmondhatom, egyetlen millimétert sem mozdultak meg az épületek sem a Széchenyi utcán, sem pedig az Erzsébet téren – hangsúlyozta.

Tóth Róbert elmondása szerint az elhatárolást követően most már elkezdik a teremgarázs kialakítását, ennek első lépéseként kitermelik a szükséges földmennyiséget a következő hetekben. „A ház alaplemezének elkészítése után megépül a mélygarázs, majd a négyemeletes társasház is. Előbb a vázszerkezet lesz látható, aztán beépítik a kitöltő falazatot, ezt követően pedig a belső munkákat kezdik meg a kivitelezők – zárta a cégvezető, aki végül kiemelte, a tervekkel szemben már két kivitelező is dolgozik a társasház építésén annak érdekében, hogy az biztosan időben elkészüljön.

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!