Ugrás a tartalomra

Legendás nevek, tehetséges focisták: együttműködés az MVSC-Miskolc és a Mészöly Focisuli között

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 07. péntek 12:51
Új klub kezdi az őszt a legendás Kubikban MVSC-Miskolc néven, az új klub megállapodást kötött a Mészöly Focisulival.

Fotó: Juhász Ákos

Kiss János, Miskolc alpolgármestere ebből az alkalomból elmondta, hogy az önkormányzat első magyar nagyvárosként saját labdarúgásfejlesztési programot kíván alkotni, ehhez kiválóan illeszkedik ez az esemény.  Hiszen a program sarokpontjai között az szerepel, hogy a miskolci fiatalok számára minél több egyesületben, minél több futballozási lehetőséget kínáljanak úgy, hogy a gyermekek képzése a lehető legmagasabb színvonalú legyen. Ebben tud segíteni a Mészöly Focisuli, amely 9 éves tapasztalattal rendelkezik, és egy kiválasztási folyamat eredményeképpen került most bevonásra. Ugyancsak cél, hogy megújuljanak a miskolci labdarúgás hagyományos helyszínei, futballpályái, erre alapozva pedig az egész városra kiterjedő tehetségkutatás és tehetséggondozás valósuljon meg. Kiváló példa a mai helyszín, az MVSC Sporttelep, amelyet közel 1 milliárd forintból sikerült átépíteni, NB III-as szintű pályát kialakítani. Az utánpótlás nevelés szempontjából az is fontos, hogy minél több városrészben legyen futballpálya, hiszen a legkisebbek sportágválasztásánál a szülő számára sokszor nem az egyesületi brand, hanem a lakóhelytől való távolság az elsődleges szempont.

Illyés Miklós, a Miskolc SC sportigazgatója kifejtette, a Mészöly Focisuli által biztosított tudás valamennyi hozzánk tartozó szakember és gyermek számára elérhető lesz a fejlődés érdekében. A Mészöly Focisulival történő együttműködés egyik célja a minőségi utánpótlásképzés és szakmai irányvonal kialakítása. Ez a gyakorlatban az edzői gárda tudásszintjének felmérését, munkájuk koordinálását és ellenőrzését, az együttműködő sportegyesületeken belül ugyanazon edzésmódszerek alkalmazását jelenti. Másik cél a hazai és nemzetközi kapcsolatok kiépítése, edzőtáborokon való részvétel. A Mészöly Focisulival való együttműködés a szakmai és sportegyesületi struktúra kialakításán túl lehetőséget biztosít nemzetközi kapcsolataik igénybevételéhez is. Azokra a focitornákra, ahová ők elmennek, meghívást kapunk mi is, illetve mérkőzéseket, edzőtáborokat tudunk lebonyolítani velük és a kapcsolatrendszerükbe tartozó csapatokkal.

Mészöly Géza és Újvári Gábor a Mészöly Focisuli vezetői elmondták, hogy nagy örömmel jöttek Miskolcra, ismerik a miskolci futball hagyományait és biztosak benne, hogy azokra építve nagyon sok új gyereket, fiatalt lehet bevonzani a miskolci labdarúgásba. Szakmai modelljük az óvodai focitól az U19-es korosztályig tart. Büszkék arra, hogy számos képzett játékost adtak már a magyar a labdarúgásnak, korosztályos csapataik pedig nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket érnek el. Külön örültek annak, hogy Miskolcon az önkormányzat is szívügyének tekinti a labdarúgást. Nagyon bíznak abban, hogy – ha nem is lesz mindenkiből profi futballista, de – aki ebben az új képzési rendszerben fog tanulni, mindig is szeretni fogja a labdarúgást.

Újságírói kérdésre Illyés Miklós elmondta még, hogy az együttműködés 250 labdarúgót és 9 edzőt érint. Már a mai napon elkezdődött a közös munka, a Mészöly Focisuli szakemberei egyeztettek a miskolci edzőkkel.

Ugyancsak újságírói kérdésre válaszolva hangzott el, hogy a 2018-ban a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Miskolci Egyetem, a Miskolci Sportcentrum Kft. és az MVSC által alapított Miskolc Sport Nonprofit Kft. egyesületi neve lesz a Miskolc SC azokban a szakágakban, ahol önállóan indul. Ahol más sportszervezettel együttműködik vagy hagyományait felhasználja, ott a sportszervezeti név mellé ’Miskolc’ neve kerül, így az új futballcsapat MVSC-Miskolc néven indul a jövőben.

Programok

-
főleg a belváros