Ugrás a tartalomra

Lottónyereménye miatt ölhettek meg egy sajószentpéteri nyugdíjast

blikk.hu
Utoljára módosítva
2019. július 31. szerda 10:32
Ép ésszel felfoghatatlan, miért tör valaki békésen alvó nagyapja életére, akitől egész életében csak törődést kapott. Figyelem, brutális részletek!

A gyanú szerint D. Krisztián (31) egy betondarabbal vágta fejbe alvó nagypapáját, majd késsel többször szíven és nyakon szúrta. A vérengzés itt még nem ért véget, a fiatalember szerelme, M. Viola következett, aki még négyszer mártotta a pengét D. József (†83) testébe.

A Blikk úgy tudja, D. József nemrégiben nagyobb összeget nyert szerencsejátékon, amiről a rokonai, így az unokája, Krisztián és annak barátnője, Viola is tudott.

– Körülbelül másfél millió forintja maradt még a nyereményből – mesélte egy helybéli férfi, aki szerint az idős bácsit mindenki szerette Sajószentpéteren. – Az unokája, Krisztián jött hozzá mindennap az ebéddel. A fiúval semmi gond nem volt, ameddig nem ismerkedett meg Violával. Attól kezdve furcsán viselkedett, a csöndes gyerekből egy nagyhangú férfi lett. Azt gondoltuk, a szerelem elvette az eszét – árulta el a család ismerőse.

A bulvárlap úgy tudja, április 4-én a páros elhatározta, hogy pénzt kérnek az idős férfitől. Este átmásztak a kerítésén, de mivel nem nyitott ajtót, egy magukkal hozott konyhakéssel kifeszítették az ablakot, majd bemásztak. A pénz után kezdtek kutatni, ám egy árva fillért sem találták. Az egyik szobában észrevették az ott alvó D. Józsefet, akit hiába szólongattak, nem ébredt fel. Ekkor Krisztián felvett egy betondarabot, amivel fejbe dobta nagyapját, akit a kezében lévő konyhakéssel össze is szurkált. A szerelmesek úgy gondolták, ennyi bántalmazástól az idős férfi még nem halt meg, azért M. Viola is többször megszúrta.

A gyilkosság helyszínéről egyetlen fillér nélkül távozó sajószentpéteri pár hiába viselt kesztyűt és lábzsákot is, hamar lebuktak, jelenleg pedig letartóztatásban vannak. A lap szerint Krisztián egyetlen vágya, hogy Violával közös cellában várhassa a bírósági tárgyalást, ám a börtönparancsnok – teljesen jogosan – megtagadta a különös kérést.

– Ügyfelem még négyéves korában egy autóbalesetben nagyon komolyan megsérült, egy ideig kómában volt. Családtagjai elmondása szerint azóta néha furcsán viselkedik, a mai napig előfordul, hogy kiesnek történések a tudatából. Ez szerintem büntethetőséget korlátozó tényező Krisztián esetében – közölte Lichy József ügyvéd.

A nyomozó hatóság nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja D. Krisztiánt és M. Violát. Nem kizárt, hogy a későbbiekben előre kiterveltség miatt is felelniük kell.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!