Ugrás a tartalomra

„Maradjatok meg a szeretetben!” – Gálaesttel zárták a II. Miskolci Ars Sacra Fesztivált

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. szeptember 23. hétfő 09:41
A szakrális művészetek miskolci fesztiválján a résztvevők az alkotások szépségén keresztül közelebb kerülhettek a Teremtőhöz.
A Miskolci Avas Táncegyüttes produkciója / Fotó: Mocsári László

Nagyszabású koncert keretében búcsúztak a szervezők és támogatók a II. Miskolci Ars Sacra Fesztiváltól szeptember 22-én, vasárnap este a miskolci Művészetek Házában. A rendezvénysorozat zárógálájával elérkeztünk az 52. programjához, ahol a városban született egyházzenei alkotásokat mutatták be neves előadóművészek. Emellett Miskolc zenei-oktatási intézményeinek tehetséges szereplői – tanárai és tanulói – léptek fel. Az estet elsőként egy szakrális táncjáték, a Miskolci Avas Táncegyüttes fiatalokból álló művészeti csoportjának produkciója tette hangulatosabbá, Tóth György vezetésével. 

A szakrális művészetek tíznapos miskolci fesztiválját a főszervező, a polgármester és a négy történelmi keresztény egyház méltóságai értékelték, köszönték meg. A beszédek között Liszt Ferenc, „Isten áldása a magányban” című zongoraműve hangzott el, Varga Gergő Zoltán zongoraművész virtuóz előadásában. Konferált: Czikora Ágnes, nívódíjas szerkesztő-műsorvezető, a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda ügyvezető igazgatója. 

Személyes találkozás Istennel

„A II. Miskolci Ars Sacra Fesztivál ideje alatt kiemelkedő színvonalú rendezvényeket szerveztünk meg sikeresen, több mint ötszáz művész és művészpalánta közreműködésével. Ők egész nyáron, szabadidejüket nem kímélve készültek. Képességeiket, tehetségüket, szorgalmukat ajándékul adták a miskolciaknak. Az Éltető Lélek Alapítvány tizennyolc civil szervezettel, városi intézményekkel, iskolákkal, egyházi közösségekkel és a miskolci önkormányzattal összefogva valósította meg a rendezvénysorozatot” – foglalta össze Várhelyi Krisztina főszervező, az Éltető Lélek Alapítvány alapító tagja. 

„Hangsúlyozzuk, hogy a fesztivál célja az ökumenikus lelkiség, a keresztény értékek gyarapítása, Miskolc város kulturális kincseinek bemutatása és gyarapítása, valamint a béke és igazság üzenetének közvetítése volt” – sorolta. Majd megosztotta a fesztivál szervezése mögött álló emberfeletti munkához kapcsolódó érzéseit. 

Mocsári László képgalériája

„Magam is megtapasztaltam, amikor valamelyik műsorszám rendkívüli erejű volt és ott álltam egyszerű fizikai valóságomban, hogy elindult egy út és eljuthattam a hallgatóság többi tagjával a fizikai valóságomtól a titkok titkáig: Istenhez. Végtelenül hálás vagyok ezért az útért” – árulta el. Végső útravalóképpen Szent Pált idézte: „Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Isten törvényét!” (Gal.6,2-5) A közönség pedig állva tapsolva köszönte meg Várhelyi Krisztinának a fesztiválszervezést. 

Az Igazság titka Krisztus

„Az igazság és béke kulcsszavak jegyében folyt az idei Ars Sacra Fesztivál, de vajon hány igazság van? Az én igazságom ugyanaz, mint a másé, vagy mindez csak nézőpont kérdése lenne?” – vetette fel Veres Pál, Miskolc polgármestere. 

„Azt gondolom, hogy kell lenni a világban olyan értékeknek, olyan erkölcsi és emberi alapvetéseknek, amelyek nem lehetnek relatívak, hanem megkérdőjelezhetetlenek és állandóak. Ilyen a szeretet, a hit, a béke és az igazság. Én azt gondolom, hogy csak egy Igazság van. Jézus Krisztus azt mondta: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. (Jn.14,6) Vajon nem ez mindannyiunk célja? Hogy jobbak, emberibbek, erkölcsösebbek, igazabbak legyünk? Olyanok, akik méltóak arra, hogy Krisztus által megtalálják a lelki békét. Hiszem azt, hogy az elmúlt napok ars sacra programjai Miskolcon, szellemi táplálékként ezt szolgálták” – fejtette ki. Köszöntője után, mint fontos támogatót, Fülöp Zoltán festményével lepték meg.

Átformáló erejű fesztivál

„Pénteken múlt egy hete, hogy megnyílt a csodálatos Ars Sacra Fesztivál. Személy szerint én hét alkalmon tudtam aktívan részt venni és mind felemelő esemény volt számomra. Idefelé jövet azon gondolkodtam, hogy ezután hová megyek majd, hiszen a rendezvénysorozat sok és gazdag programot kínált és az érdeklődésemnek teljesen megfelelőt” – osztotta meg Juhász Ferenc atya, pasztorális helynök, a Mindszenti templom plébánosa. 

„Miskolc egy olyan különleges város, amely lehetséges, hogy több nehézséggel küzd, mint az ország hasonló méretű városai, de egy dologban élen járunk. Talán ebben a városban a legtestvériesebb a történelmi egyházak összetartozása. Most egy olyan rendezvénysorozaton vehettünk részt együtt, ökumenikus szellemben, amely nemcsak szakrális, de egyházi is. Bízom benne, hogy a II. Miskolci Ars Sacra Fesztivált egy harmadik is követi majd” – vetítette előre. 

Juhász Ferenc atya, pasztorális helynök a miskolci keresztény felekezetek jó viszonyáról szólt

„Azzal a jeligével indultunk, ami Izaiás, vagy más néven Ézsaiás próféta könyvében azt ígéri, hogy az Igazság békét teremt. (Iz.32,17) Isten különleges kegyelméből az elmúlt héten átélhettük azt a szépséget, amely nemcsak a környezetünket alakította, de a lelkivilágunkat is megnyugtatta. Így számunkra itt Miskolcon beigazolódott a választott fesztiválmottó, amely belülről átalakított bennünket. Kívánom, hogy ez az átalakulás maradandó legyen és Pál apostol nyomán minden tagunkat, testrészünket az Igazság szolgálatába tudjuk állítani” – mondta Orosz Atanáz, a görögkatolikus Miskolci Egyházmegye püspöke. 

Hozzátette, hogy mindeközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy, ahol az Igazság hiányzik, ott a béke is nagyon hiányzik. Utalva ezzel a szomszédunkban és a Közel-Keleten dúló háborúra, illetve arra, hogy a békét nem vehetjük természetesnek, mert az természetfölötti. 

Egy az Isten, egy a keresztség

„A nyitógálán hallhattuk, hogy mit jelent az ars sacra, vagy szent művészet kifejezés. A szent művészet az, amely fölemel minket és összekapcsol a titokkal és találkozást készít a szenttel. Ebben a találkozásban gazdagodunk lelkileg, sőt lehetséges, hogy békességhez jutunk, ahogy megtapasztalhattuk ezt a II. Miskolci Ars Sacra Fesztivál keretében is” – jelentette ki Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. 

Majd Ézsaiás próféta egy látomását idézte fel, amikor Uzija, Júda királya halálának az évében belépett a templomba. Uzija jó király volt és biztonságot teremtett országában, de amikor meghalt, elkezdett széthullani minden. Ekkor látta meg lelki szemeivel Ézsaiás az Urat egy trónon ülve, ahogy a szeráfok, az angyalok dicsőítették. Így jött rá a próféta, hogy a biztonság, a jólét és a jövő Isten kezében van és ő gyakorolja a kontrollt – magyarázta. 

Barna Sándor református püspök Ézsaiás próféta látomásából vezette le a békességet

Gerlai Pál, a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperese a mai evangéliumot olvasta fel, amely teljesen illeszkedett az Ars Sacra Fesztivál üzenetéhez: „Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: Éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel! Viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével! Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben.” (Ef.4,1-6) Végül tolmácsolta Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke üdvözletét is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!