Ugrás a tartalomra

Március 15. - MSZP: a haladás és a progresszió ünnepe ez a nap

Létrehozva
Március 15. a társadalmi haladás, a valódi nemzeti ügyek és az európai progresszió ünnepe, ezzel szemben a mostani orbáni rendszerre sem a haladás, sem a valódi nemzeti érdekképviselet, sem a haladó európaiság nem jellemző - jelentette ki az MSZP társelnöke szerdán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján, a pesterzsébeti Petőfi-szobornál tartott megemlékezésen.
Kép
Fotó: Kovács Tamás, MTI

Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán közvetített rendezvényen azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök függőségi viszonyok millióit alakította ki Magyarországon, ez pedig blokkolja a társadalmi haladást, a fejlődést és a modernizációt. Szerinte 1848-ban az akkori magyarok nemcsak követői, hanem formálói voltak az európai eseményeknek. Akkor Magyarország az európai progresszió élvonalához tartozott, ma azonban Magyarország a sereghajtók között van az Európai Unióban - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus közölte, sem az EU alávetettjeinek, sem az EU zsarolóinak nem szabad lenni, Magyarország akkor lesz erős, ha aktív alakítója az uniónak. Kunhalmi Ágnes elmondta, hisznek abban, hogy minden korrupt és autoriter rendszernek vége van egyszer, ebben hittek az 1848-as forradalom hősei is, ezért egymástól nagyon különböző politikai irányzatok egyeztek ki azért, hogy közös ügyüket sikerre vigyék. Az MSZP szerint ma együttműködő, szuverén Magyarországra van szükség, ahol a szabadság és a jólét egyszerre tud teljesülni - mondta.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke szerint a 21. században az érvényesülés alapja a tudás, ezért mindenki, aki kiáll az oktatás és a tudás mellett, a szabadságot akarja. A 21. században az lehet szabad, akinek van tudása, ezért biztosítani kell minden magyar fiatalnak a tudáshoz való egyenlő hozzáférés jogát - jelentette ki.

Közölte, az MSZP 2023-ban összeköti a szabadság és a tudás eszméjét, gyakorlatát és azt akarja, mindenkinek jusson tudásból, hogy szabadon élhessen. A megemlékezés végén a két politikus koszorút helyezett el a szobornál.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Családi nap a Szent István téren
Lovas huszárok és játékpark várta a családokat
MiskolcSzabadidő
Egész napos, ingyenes programokkal várták a családokat és az ünneplőket a Szent István téren, ahol huszártábor, játékpark és színpadi előadások idézték meg az 1848–49-es forradalom hangulatát.
Képgaléria
fotó: Mocsári László
Helyi termékek és közösségi hangulat a Városház téren
MiskolcGasztroSzabadidő
Március 15-én ismét megtartották a termelői napot a Városház téren, ahol reggel nyolctól délután négy óráig várta a vásárlókat a helyi és környékbeli árusok kínálata.
Nagyszerű napot fogtak ki
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 23. forduló.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.