Ugrás a tartalomra

Másképp építkeznek az Erzsébet-fürdő mellett

Létrehozva
Miskolc önkormányzata a város településrendezési eszközeinek módosítását kezdeményezi a volt Erzsébet fürdő 2413 helyrajzi számú ingatlanra – adta hírül a polgármesteri hivatal.
Kép

Eszerint a településrendezési eszközök módosítása a (Vk) központi vegyes zóna területfelhasználásnak (Vt) településközpont vegyes zónára való változtatásáról szól.

Mint arra a közleményben kitérnek: az emeleteken lakóház, míg a földszinten iroda és vendéglátás funkciók céljából kezdeményezik a módosítást.

„Az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005.(I.11.) Korm. rendelet 4.§ (2) bekezdés alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Budapest Főváros Kormányhivatala Építési és Örökségvédelmi Főosztály a településrendezési eszközök módosításához környezeti vizsgálat készítését szükségesnek tartotta. Ezt a Miskolc Megyei Jogú Város az alábbi indokok alapján nem fogadta el” – olvasható.

A közleményben hozzáteszik: a településrendezési eszközök módosítása során az alapvető vegyes területfelhasználás nem változik, csak azon belül a (Vk) központi vegyes zóna módosul (Vt) településközpont vegyes zónára, ami annyiban jelent változást, hogy a lakófunkció nincs korlátozva a területen. Ez a változás sem a Szinva-patakra sem a műemléki környezetre nem eredményez többletkockázatot. 

A polgármester 105/2022.(VI.17.) az ügyben hozott határozata ITT tekinthető meg.

Ez is érdekelhet

"Miskolcon nem nyithat újra a cementgyár"
MiskolcGazdaságKörnyezet
Polgármesterként minden törvényes eszközzel fel fogok lépni azért, hogy ne nyíthasson újra a cementgyár. Ebből nem engedek - jelentette ki a közösségi oldalára írt bejegyzésében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Több ezer miskolcit ért el az italoskarton-kampány első szakasza
MiskolcKörnyezet
Sikeresen lezárult az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) és a MiReHu Nonprofit Kft. együttműködésében megvalósuló miskolci szemléletformáló kampány első szakasza.
Nem csak az eső miatt árasztotta el víz a Búza teret (frissítve!)
Miskolc
Csőtörés történt a forgalmas útszakaszon csütörtök délután.
Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Avasi útfelújítás – van, ahol már a második sávot is újraaszfaltozták
Miskolc
Nagy volt a mozgás csütörtökön az Avasi Gimnázium környékén, dolgoznak a munkagépek, új aszfaltréteget kap a forgalmas útszakasz. A Mendikás dűlő tetején rendészek tájékoztatják az autósokat.