Ugrás a tartalomra

Megköszönték a leköszönő polgármesterek munkáját

Létrehozva
A Navracsics Tibor által aláírt emléklapot Alakszai Zoltán és Bánné Gál Boglárka adták át a településvezetőknek.
Kép
Bánné Gál Boglárka a vármegyei önkormányzat elnöke köszöntötte a jelenlévőket / Fotók: Osztie Tibor

Emléklappal köszönték meg a vármegye leköszönő polgármestereinek munkáját hétfőn a vármegyeházán. A Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter által aláírt levelet Alakszai Zoltán főispán és Bánné Gál Boglárka, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának elnöke adta át a településvezetőknek.

A vármegyei közgyűlés elnöke köszöntőjében megköszönte a polgármesterek együttműködő, együtt gondolkodó munkáért, amellyel hozzájárultak a vármegye fejlődéséhez, a települések fejlesztéséhez.

– Ennek eredményeként Borsod-Abaúj-Zemplén az elmúlt években felzárkózott, sőt hazánk térségei számára jelent példát arra, hogy lehet és kell egy sikeres és erős közösséget és vele még erősebb gazdaságot építeni. Olyan közösséget, amely másokat is erre a vidékre hoz, amely segíti a további gazdasági fejlődést – mondta Bánné Gál Boglárka.

Kép
Alakszai Zoltán főispán is megköszönte a leköszönő polgármesterek munkáját

Mint mondta, a vármegyei önkormányzat és a települési vezetők az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a régióban élő családok kiegyensúlyozott módon, békés életet élhessenek, és itt tervezhessék jövőjüket. „Ehhez két dologra volt szükség: családbarát fejlesztésekre és a gazdaság további erősítésére. Általánosságban elmondható hogy az utódok jó helyzetben vették át október 1-jén a stafétát, hiszen az önkormányzatunk által menedzselt Terület és Településfejlesztési Programból érzékelhetően fejlődtek a vármegye települései. Ugyanakkor nem dőlhetünk hátra, hiszen a felzárkózás csak az első lépés volt a sikerhez vezető út felé” – tette hozzá kiemelve: a munka folytatódik, az új polgármesterek a TOP+ nyújtotta lehetőségekkel élhetnek majd. 

Bár a környezetünkben háború zajlik és a világnak valamint az országnak is számos kihívással kell megküzdeni, nagyon fontos, hogy figyeljünk alapvető értékeinkre, mint a hála, a köszönet” – ezt már Alakszai Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főispánja jelentette ki, aki hozzátette: a megye legnagyobb erősségének tekinthetők lokálpatrióta közösségei.

– Önök ezeknek a közösségeknek a megbízásából intézték, képviselték az ügyeiket az elmúlt években, esetenként akár évtizedekben keresztül. Köszönet ezért a munkáért, ami szinte mindig nagyon gördülékenyen ment még úgy is, ha bizonyos kérdésekben akár nézetkülönbségek is kialakultak – emelte ki.

Kép
Veres Pál, Miskolc leköszönt polgármestere is megkapta a Navracsics Tibor miniszter levelét

A beszédeket követően a főispán és a közgyűlési elnök összesen nyolcvanegy korábbi polgármesternek adta át a kormány emléklapját, köztük Veres Pálnak, Miskolc leköszönt városvezetőjének is. 

 

Ez is érdekelhet

Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.
Vendégszurkolókra akartak támadni – elítélték őket
MiskolcSportBűnügy
Ítéletet hozott első fokon a Miskolci Járásbíróság annak a 11 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás a DVTK – Fehérvár FC (4-0) bajnoki labdarúgó mérkőzés kapcsán.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Új forgalmi rend lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon
Miskolc
Folytatódik az avasi lakótelep ütőereként funkcionáló Szentgyörgy, Klapka és Pattantyús utcák teljes felújítása. Május 26-tól újabb forgalmi rend változás lép életbe.